CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
A latin tervező meghódítja a női szíveket
99%

Hazánkban inkább a parfümjeiről ismert Narciso Rodriguez Amerikában már belopta magát a nők szívébe. Hozzuk be a lemaradásunkat, ugyanis az illatkreációkon kívül gyönyörű ruhákat is tervez, amelyekre érdemes egy pillantást vetnünk.

A tervező hírneve mögött hatalmas munka áll. Szülei el sem tudták képzelni, hogy fiúkból divattervező legyen. Szerencsére ez nem befolyásolta Narcisot, így a Parsons School of Designra jelentkezett, ahová felvételt nyert.

   

Az iskola elvégzése után rögtön gyakornoknak állt. Donna Karannal kezdte, aki szintén a Parsonsra járt. Ezután Calvin Kleinnál kezdett el dolgozni, majd hogy inspirációt gyűjtsön, elutazott Franciaországba.

   

Párizsban a Cerrutinál gyakornokoskodott. Saját márkával 1997-ig várt. Első divatbemutatóját nem máshol, mint Milánóban tartotta. A sokévnyi gyakornokoskodás meghozta gyümölcsét, ugyanis a szakma imádta az első saját kollekciót.

   

Sikerét leginkább annak köszönheti, hogy a különböző kultúrákból átvett jellegzetességeket jól tudja keverni. Ereiben kubai vér csörgedezik, amerikai iskolában tanulta a szakmát, emellett több éven keresztül Európában gyakornokoskodott. Ezek a

   

Amikor elindította saját vonalát, még a Loewe bőráru női részlegének is kreatív igazgatója volt egészen 2001-ig. Két év múlva az a megtiszteltetés érte, hogy a CFDA (az egyik legrangosabb díjátadó a divattervezők körében) az év legjobb divattervezőjének választotta meg.

   

Ruháira az egyszerűség és a játékosság jellemző. Kerüli a túlzásokat, és minden erejével arra törekszik, hogy a nőkből kihozza a legszebb énjüket. Szerintem ez sikerül is neki, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nők rajongása az amerikai tervezőért.

   

Képek forrása: www.style.com

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-11-11 19:05 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!