Most megnézheted a képeket és azt is eláruljuk, ki fotózta!
Az amerikai származású művésznő Annie Leibovitz, 1949-ben Anna-Lou néven született, és nagyjából 29 éves kora óta kattintgatja a vakukat. Elismert zenészekről és más hírességekről készült portréfotóiról ismerheted.
|
13 éven át a Rolling Stone zenei magazin fotósaként tevékenykedett, egy bő évtized alatt világhírűvé vált, a Rolling Stones bandájával pedig 1975-ben indult turnézni.
|
|
A 80-as években kicsit elfordult a rock&roll-tól, reklámkampányokhoz és könyvekhez fotózott, valamint a Vanity Fair magazinnak kezdett dolgozni, ahol máig a legtöbb munkája jelenik meg. Az évek során 6 albumot produkált, melyekben táncosokat, nőket vagy épp olimpiai bajnokokat örökített meg.
|
|
Jelentősebb fotói, a mindenki által ismert Demi Moore címlap, John Lennon és Yoko Ono utolsó 1980-ban készült portéja, valamit Annie kapta lencsevégre hivatalosan először a Cruise házaspár csemetéjét, Surit is.
|
A portrék és a címlapok mellett Annie tucatnyi sorozatot tudhat maga mögött, többek közt a Walt Disney meséket, a legnagyobb sztárokat, valamint 2007-ben megjelent alkotását, a Sopranos-t, melyben családi portéképeket készített.
|
Kapcsolódó cikkek:
Kiállítás a szépségről – Milánóban »
Mrs. Cruise és a Miu Miu »
Tervezz, ha tudsz! - Katie Holmes »
Chris Heads divatfotós »