Alaktípusok szerinti öltözködés + alakformálás tipp

Mindenki igyekszik foglalkozni azzal, mit visel. A kényelem mellett a legfontosabb szempont, hogy hogyan nézünk ki egy adott ruhadarabban.

Ahány ember, annyiféle forma; a testalkat tehát nem feltétlenül passzol mindig az elképzelésekhez. A testünkkel azonban jóban kell lennünk, alakunkat a legradikálisabb diéta sem tudja megváltoztatni - ezért hozott “alapanyagból” kell dolgoznunk (amivel persze nincs semmi probléma).

 

Milyen alaktípusok vannak, és ezekhez milyen szabású, típusú ruhák illenek?

 

Az alma alakkal rendelkezőknek gömbölyűbb felsőteste van, a mellkas tájékát érdemes ebben az esetben karcsúsítani, a vékonyabb derék- és csípőtájékot pedig kiemelni - a karcsú lábak mellett. Egy jól megválasztott melltartó csodákat tud tenni, éppen ezért fontos, hogy az alkatunkhoz megfelelő fajtát válasszuk ki. A lábakat se hanyagoljuk el, egy jól illeszkedő, lábhoz simuló nadrággal és/vagy egy színben feltűnő cipővel könnyen elvonhatjuk a figyelmet a problémásabb területekről.

A körte alkatúak szélesebb csípővel és combbal rendelkeznek az átlagnál, tehát itt a középtájék elrejtésére, illetve a mellkas kiemelésére ajánlott figyelni. Világosabb árnyalatú, feltűnőbb színű felsőket és sötétebb, derekat eltakaró nadrágokat kombináljunk a kívánt hatás érdekében. Az A vonalú, illetve a derék felett kezdődő szoknyák ápolnak és takarnak, ezért a nyári időszakban róluk se felejtkezzünk el.

A homokóra alkatúak bátrabban öltözködhetnek a többieknél, de itt is van néhány szabály, amit érdemes betartani. A testhez simuló ruhák, felsők rendkívül előnyösek lehetnek, a bővebb ruhák ezekkel ellentétben nagyobb méretűnek is mutathatnak. A derék kiemelésére számos ruhadarab áll rendelkezésünkre: A vonalú- és ceruzaszoknya, derékban hangsúlyos nadrágok és ruhák stb. A lábszárnál kibővített nadrágok pedig ellensúlyozzák a test felső és alsó része közötti különbségeket.

Az oszlopos, téglalap testalkatúak számára is könnyebb a megfelelő ruhadarabokat megtalálni, csupán a derék és a mell tájékára érdemes jobban odafigyelni. A mell kiemelésére V kivágású és pántos felsők szolgálnak, a derék hangsúlyozására pedig az öves ruhákat, a magas derekú, fodrosabb szoknyákat viselhetünk.

 

Hogyan tudnám a kevésbé előnyös részeket - az öltözködésen kívül - elrejteni? Milyen mozgástípusok ajánlottak egy-egy testalkat számára?

 

Általánosságban mondható, hogy minden testalkat esetében olyan testtájak erősítésére érdemes ráfeküdni, amelyek a kevésbé hangsúlyosak. Ezzel párhuzamosan persze meg kell említenünk, hogy ne csak ezekre a területekre korlátozzuk le testedzésünket, mindent át kell mozgatni ahhoz, hogy egészséges életmódot folytassunk. (Hastájéki, illetve egész testet átmozgató gyakorlatok esetében egy alakformáló fűző segíthet az intenzívebb zsírégetésben, alakformálásban.)

Az alma testalkatúaknál tehát a comb és a láb erősítésére kell különösebben figyelni. A körte alkatúaknak a mell tájékára kell jobban koncentrálni, a homokóráknak viszont nem kell különösebben odafigyelni egy-egy testrész külön megmunkálására. A téglalap alkatúaknak a derék és a mell megerősítésére szolgáló gyakorlatokat érdemes előnyben részesíteni.

alakformáló fűzők

Minél jobban ismerjük a testünket, annál könnyebben tudjuk kiválasztani a tökéletesen passzoló ruhadarabokat. Alakformáló termékekkel is érdemes kísérletezni. Vannak általános elképzelések, hogy kinek mi áll jól, de ha ránk hallgatsz, mindenképp próbáld fel ami tetszik és győződj meg róla magad, hogy mennyire áll jól, amit kinéztél.

HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés