Be The One - ki lesz 2010 legjobb pasija? (x)

Te is biztos elgondolkodtál már azon, hogy szinte minden hétre jut egy női szépségverseny, míg a férfiaknak nem igazán adódik lehetőségük arra, hogy megmutassák magukat.

 

Míg az erősebbik nem képviselői napi rendszerességgel nézegethetnek szebbnél-szebb hölgyeket, addig nem sok rendezvénnyel találkozhatunk, melyeken a nők tehetnék meg ugyanezt. Ezért álmodtuk meg a Be The One elnevezésű versenyt és egyben egy egész nyáron át tartó bulisorozatot, ahol az ország legsármosabb és legszexisebb pasijai mérhetik össze rátermettségüket, a felhőtlen szórakozás így mindkét nem számára garantált!




Ha egy igazán különleges és feledhetetlen nyárra vágysz, akkor a Symbolban a helyed, ahol júniustól a közönség és a szakmai zsűri segítségével több nagyszabású show és divatbemutató keretében kiválasztásra kerül a 2010 legjobb pasija, az igazi nagybetűs FÉRFI!




A versenyre olyan férfiak jelentkezését várjuk, akik már elmúltak 18 évesek, szeretik a kihívásokat,kivételes kisugárzással rendelkeznek és szívesen megmutatnák magukat egy ország előtt. Ha úgy érzed, megfelelsz a kritériumoknak, látogass el a verseny hivatalos honlapjára, küldd el jelentkezésedet, gyűjtsd a szavazatokat és ha bekerülsz  a legjobb 2o közé, akkor esélyed van a rengeteg nyereményre és persze hatalmas bulikra és a gyönyörű szingli lányokra.



Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés