Divatbemutató a Sörgyárban – Interjú Kisóval

Szeptember 27-én egy különleges eseménynek lehettünk szemtanúi a nagy múltú és patinás kőbányai Dreher Sörgyárban. Ez alkalommal ugyanis nem az erjesztéstől vagy a csapolástól volt hangos a Főzőház, hanem néhány tehetséges divattervező újrahasznosított kreációinak divatbemutatójától. A rendezvényről már korábban olvashattatok a közönség szemszögéből, ezúttal azonban a győztes ruha viselőjével, Kisóval készített interjú során megtudhatjátok, többek közt, hogy milyen volt mindez a kifutóról nézve.

Kiss Orsolyát a legtöbben a VIVA csapatának egykori tagjaként ismeritek; a divatbemutatón tanúbizonyságot tett róla, hogy nemcsak műsorvezetőként, de modellként is ugyanolyan jól megállja a helyét. Bár a kamerák helyett ezúttal a fényképezőgépek kereszttüzében szerepelt, a reflektorfény és a nézők szemei ugyanúgy csak rá figyeltek. A show után pedig készségesen válaszolt a bemutatóval, a környezetvédelemmel és a ruhákkal kapcsolatos kérdéseinkre.

Kisó életében már évek óta fontos helyet foglal el a környezetvédelem és az újrahasznosítás, melyet többek közt szelektív hulladékgyűjtés formájában valósít meg. Alapvetően az eseményen való részvételt is azért vállalta el, hogy minderre felhívja a figyelmet. Szerinte ahelyett, hogy megelégednénk vele, hogy jelenleg jól élünk, hiszen egyelőre nem jelent közvetlen problémát a szennyezés, gondolnunk kéne az unokáinkra, és azért lenne most lényeges környezettudatosan gondolkodni, hogy majd nekik is jó életük legyen.

Kisó a környezetvédelemmel kapcsolatban megosztott velünk egy tanulságos kis történetet, melynek főszereplője egy autójában tanyázó pók volt. Főhősünk igencsak rossz otthont választott magának, mivel a kocsi tulajdonosa, Orsi retteg a hozzá hasonlóktól, így amikor meglátta a nyolclábút, papírzsepistől hajította ki járművéből egyenesen az útra. A mögötte haladó autó dudájával együtt azonban Kisó lelkiismerete is megszólalt, nagyon elszégyellte magát az esettől, és azt mondta, igyekszik, hogy a jövőben még az ilyen kivételes és veszélyes helyzetekben se pók, se összeszemetelt út formájában ne a természet lássa kárát ijedtségének.

A kollekció kapcsán megjegyezte, hogy neki nagyon tetszettek a ruhák, a hosszú fazonúak is, bár az ő szívéhez, ízléséhez a rövid szabású darabok állnak inkább közel. Különösen szépnek találta azt a győztes és (talán nem véletlenül) rövid szoknyarészű kreációt, amelyet élete első modellszereplésén viselt. Korábban ugyanis csak táncosként lépett fel ehhez hasonló eseményen. A ,,hazai pálya” sportcipői helyett ezúttal a magassarkú okozta kényelmetlenségtől tartott a leginkább, ez az aggodalom azonban egy pillanatig sem látszott meg rajta, és első léptei a kifutón tökéletesen sikerültek.

A Dreher szóvivője zárásként elmondta, hogy mivel a divatbemutató ötlete már a megvalósítást megelőzően is nagy népszerűségnek örvendett az egyik közösségi portálon, ezért ha a show beváltja a hozzá fűzött reményeket, és pozitív visszhangot kap, akkor a közeljövőben minden bizonnyal sor kerül még hasonló, sörgyári környezetvédő akcióra.

Riporter: Oláh Dóra 

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés