CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Egy 1919 óta virágzó divatház
86%

Nem mindegyik divatház képes arra, hogy évszázadon keresztül fennmaradjon s nők milliói rajongjanak érte, ám azért a "csodákra" is van példa, csak kitartás szükséges hozzá.

Cristobal Balenciaga 1895-ben született Spanyolországban. Édesanyja varrónő szakmájának köszönhető, hogy érdeklődése a divat felé fordult s szerencsének mondható, hogy egy gazdag asszony felfigyelt rá s pártfogásába vette. Így volt lehetősége, hogy tanuljon elméletet is, ne csak tervezzen.

Első üzletét 1919-ben nyitotta meg San Sebastiánban, ahol egyik napról a másikra Spanyolország egyik legnagyobb divattervezőjévé vált. A siker azonban nem tartott sokáig, a spanyol polgárháború miatt Párizsba kellett költöznie. Ott sem tétlenkedett sokáig, 1937-ben ismét nyitott egy üzletet Avenue George V néven. Első kollekciója – melynek legkiemelkedőbb darabjai a négyszögletes kabát és fekete-rózsaszín darabok voltak – nagy sikert aratott s rövid időn belül hosszú sorok kígyóztak üzlete előtt.




Rengetegszer dobott piacra olyan újításokat, melyekért a nők képesek voltak utazni még a háború alatt is. Ilyen volt például a tunika, a széles vállú, vékony derekú felsők, léggömbszerű szoknyák, zsákruhák és magasított derekú darabjai.




A divat változása során azonban úgy döntött 1968-ban, hogy elhagyja a divatházat, mert úgy vélte, nincs már kinek terveznie. De a márka nem tűnt el örökre, 1997-ben Nicolas Ghesquière-t nevezték ki a divatház élére s onnantól kezdve ismét virágzik ez a márka.

Bár azóta már teljesen átalakult a divat és a divatház is, 1997 óta több próbálkozás volt, több-kevesebb sikerrel.

A 2010-es tavaszi/nyári kollekció legmeghatározóbb anyaga a bőr, ami tavasszal még oké, de nyáron talán kicsit meleg. Inkább a sötét szín a jellemző, de van jó pár világos és színes összeállítás is, sőt fontos szerepet kap a csíkozás is.


Egyberuhák is megtalálhatók szép számmal, valamint mini szoknyák is, melyek igen érdekes szabásmintával készültek.




Hogy teljes legyen a kollekció, készültek táskák és cipők is, szintén bőrből és szintén érdekes megoldásokkal és külsővel.




Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-07-01 15:28 · (4)
Jók!!!
2010-07-01 10:07 · (3)
wáávvv!!! naon jóóóó
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-30 19:32 · (2)
nagyonjók!!
2010-06-30 16:31 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!