Finzca Erika BodyArt és Pilates oktatóval beszélgettem a Sport Templomban, hogy nagy vonalakban be tudjuk Nektek mutatni a két izgalmas edzéstípust. Erika a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett, táncos, tánckoreográfus és sportoktató. Azt, hogy mennyire végzi eredményesen és professzionálisan a munkáját, mely egyben az élete is, jól mutatja, hogy 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.
Mesélj valamit magadról!
Fél lábam a táncban van, 19 éves korom óta tanítok táncot, jelenleg koreográfus vagyok, BodyArt és Pilates oktató. Mikor abbahagytam, elkezdtem keresgélni valamit, amivel foglalkozhatnék. Ekkor jött, - a Sport Templom indulásakor -, a Pilates és a BodyArt ötlete.
|
Miről szól a BodyArt?
A BodyArtot a ’90-es évek elején Robert Steinbacher találta ki, Alexa Lé kungfus lánnyal együttműködve. Robert hiperaktív gyerekekkel foglalkozott az aerobic edzősködés mellett. Azt látta, hogy a gyerekeknek arra van szüksége, hogy jól elfáradjanak, de közben energiával töltődjenek fel. Így jött létre a BodyArt; a Jóga, a Do-in, Tai-Chi, Chi Kung, Pilates, Légzésgyakorlatok, táncok és relaxációs technikák ötvözésével. Yin és yang-on, a jóga szellemiségén alapul az egész. A foglalkozás végén úgy érzed, aznap már nem lehet Téged felidegesíteni. Ez egy test-tudat (body-mind) tréning a Pilateshez hasonlóan.
|
Milyen korosztálynak ajánlod?
18-60-ig mindenkinek ajánlom, de az idősebbeknek igyekszünk külön tartani, én minden órán külön foglalkozom az egyes vendégekkel. Figyelembe veszem igényeiket és esetleges betegségeiket is.
Nagyon izgalmas a Pilates története, mesélj róla!
Szintén egy német férfi nevéhez köthető. Joseph Hubertus Pilates beteg volt, angolkóros, ezért kezdett el különböző mozgásformákkal kísérletezni. Az első világháborúra kidolgozta az alaprendszert. Egy táborban, a barakkban, a többiekkel próbálta ki először a módszert, és kiderült, hogy pozitívak a visszajelzések, és a betegségek is jobban elkerülik a mozgást végzőket. Később egy kórházban a betegeken alkalmazta módszerét, akik gyorsabban és jobban regenerálódtak társaiknál. Kidolgozott egy Cadillec és Reformer nevű ágyat is, mint segédeszközt. A legenda szerint az SS elől menekült Amerikába, a hajóúton megismerte feleségét, és együtt tökéletesítették a gyakorlatokat.
|
|
Mi a különbség a Pilates és BodyArt között?
A test közepét kell erősíteni a Pilatesben, míg a BodyArt az egész testről szól. Ha a test közepe erős, akkor végtagjaid felszabadulnak, és azt csinálnak, amit akarnak. Többféle Pilates él ma, a klasszikus iskola és a Stott-os. Én a klasszikust oktatom. Magyarországon a matracos rendszer terjedt el, „egy matrac meg Te, ez a legnagyobb kihívás”, a gravitációval küzdesz, mondta Pilates. Az említett gépek, amiket kidolgozott, csak megsegítik ezt.
|
Milyen eredményt érhetünk el az edzésekkel?
Átalakul a tested ezektől az edzésektől. Harmóniába kerül a test és lélek. Ha fogyni akarsz, akkor a táplálkozásra, mozgásra és belső egyensúlyra is hangsúlyt kell fektetni, hiszen általában van valami, ami miatt nem tudod elengedni a kilóidat. Az edzés végén fitten és frissen távozik mindenki, a jóga szellemisége miatt máshogy terheli le a testet, mint más sportok.
Gyors világban gyors változást szeretnénk…
Igen. Én ezért azt ajánlom, egy sportot csináljunk inkább, de azt jól, és türelemmel várjuk ki testünk átalakulását. Aki rendszeresen jár, heti kétszer-háromszor, az érzi a változást, és nem hagyja már abba.
|
Kiknek ajánlanád a két órát?
A Pilatest azoknak, akik sokat ülnek suliban, számítógép előtt az irodában, és nem kifejezetten ugrálásra vágynak, hanem testmozgásra és feltöltődésre. A BodyArtot a nagyobb kihívást kedvelőknek. Mind a kettő energiát ad, mind a kettő body-mind tréning. Mivel a BodyArt teljes testet használ, azt a fiatalabb, pörgős és energikus korosztály nagyon szereti. Mind a kettő erősen alakformáló, jót tesz a testnek és léleknek. A mozgás az élet része, a Föld is mozog, nem zárhatjuk ki az életünkből.
Ha kedvet kaptál az órákhoz, vagy személyesen is megismernéd Erikát,
látogass el a Sport Templomba!
Bővebb információ: www.sporttemplom.hu