Rihanna rendkívül fiatalon, már 17 éves korában berobbant a köztudatba, és az azóta eltelt négy év alatt mit sem csökkent iránta az érdeklődés. Ezt egyrészt hangjának, tehetségének, másrészt feltűnő egyéniségének köszönheti.
Az öltözködés terén merész, sokkal inkább divatot teremt, mint divatot követ. Talán fiatal kora is hozzájárul ahhoz, hogy bátran kísérletezik, és vonultat fel bármit, ami éppen az eszébe jut. Ez persze nem minden esetben vezet jóra, de ezt ítéljétek meg Ti!
![]() |
![]() |
Szívesen mutatkozik a fotózások alkalmából hiányos öltözetben, és legutolsó, a Vogue September Issue-ja számára készített fekete-fehér képén jól látszik, hogy a ruhákon kívül a kilóiból is ledobott párat.
![]() |
![]() |
A ’80-as évekből szívesen merít a hétköznapi ruhatárának összeállításához, nem riad vissza a neon színektől, a szűk ceruzaszoknyától és a férfias zakótól sem. Épp az a különleges az öltözetében, hogy ha az egyes darabokat nézzük nincs benne semmi különös, de az összhatás feltűnő és igazán Rihannás.
![]() |
![]() |
Az elsők között volt, ha nem is az első, aki a Kleopátra frizurát ismét elterjesztette, és most, hogy a hosszabb haj a divat, ő rövidre váltott. Sőt, nemcsak, hogy rövidre, de kifejezetten punkosra vette a figurát.
![]() |
![]() |
Igazán nem mondhatjuk róla, hogy csak feketében járna, de tény, hogy szereti az sötét színt. Azonban merészsége itt is megmutatkozik, ha tetőtől talpig feketében van, akkor is bátran vesz hozzá sárga cipőt, amit, azt hiszen, kevesen mernének megtenni.
![]() |
![]() |
Rihanna legnagyobb titka az, hogy bár nem modell alkat, jól tudja, hogy jól néz ki, és ez a kisugárzásán jól látszik. Nem érdeklik a szabályok, bátran keveri a színeket és nyúl a merész összeállítások után. Van mit tanulnunk tőle, főleg önbizalom terén.
Kapcsolódó cikkek:
Villantott az extravagáns énekesnő »
Kik voltak a legrosszabbul öltözöttek a MET gálán? »
A meztelenség és a vér öltöztet »
Madonna ragaszkodik szarvaihoz »
Britney és a Candie's »