Földig érő maxiruhák

A ruhák olyan alapdarabok a szekrényünkben, amelyek sokszor kisegítenek bennünket a bajból. Bármikor elővehetők, amikor meg kell jelennünk valahol, van úgy, hogy nem elég a farmer és póló, az alkalom különlegesebbet követel tőlünk. Szóval, ha többet kell kihoznunk a kinézetünkből, vagy valami nőiesre vágyunk, akkor a ruhákhoz fordulunk segítségért. Nem véletlenül hívják a kis fekete ruhát, vagyis a „little black dress”-t (LBD) kulcsfontosságúnak ruhatárunkban. Ruha persze sokféle lehet, stílusban, fazonban, színben, mintában. Idén az egészen miniruhák az egyik legfontosabb elemei a divatnak, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a hosszú változatokat sem, hiszen legalább olyan erővel vannak jelen, mint rövid társaik. Ráadásul hálásak is lehetünk e hosszabb daraboknak, hiszen azoknak is lehetőséget nyújtanak arra, hogy ruhákba bújjanak, akik egyébként állandóan nadrágba rejtik nem egészen tökéletes formájú lábukat.


Ha hosszú, akkor ne elégedjünk meg félmegoldásokkal. Idén a hosszú valóban hosszú, s ez földig érőt jelent. A maxiruhák is különböző stílusban, hangulatban próbálnak beférkőzni mindennapi öltözékeink közé. Lehet akár hippi stílusú virágos, bohém gyűrött, vagy selyemből készült elegánsabb, egyszínű darab, a változatok száma szinte kimeríthetetlen. Ha ügyesen bánsz a kiegészítőkkel, maxiruhád jellegét te is egyedivé varázsolhatod. Egy nagy kalap, egy hosszú lánc és máris a hetvenes éveket idézed, de rengeteg arany karkötővel más jelentést adtál ugyanannak a ruhának. A maxiruha mindig sok anyagot jelent, akármilyen vékony is vagy. Nagy ruha pedig nagy kiegészítőket igényel, ezt ne feledd!





Egy földig érő ruha lehet akár tengerparti, akár estélyi viselet, és a kettő közötti átmenetet is tökéletesen lefedi. Barátkozz meg vele, hidd el szuper darab lesz a ruhatáradban!





Kapcsolódó cikkek:

Még mindig a tavaszi-nyári felhozatal! »
Ahová beteszi a lábát, ott újítás várható »
A váll szexi! Legalább az egyiket mutasd meg... »
Divatmustra 2009 à la Budapest! (VIDEÓ) »
Kikelet az üzletekben »
Nézzük csak részletesen! 3. rész »
Magdalena Frackowiak »
Újabb hírek a Costume Institute gála előkészületeiről »
Az idei kedvenc színeink »

Kapcsolódó képgalériák:

Maxi ruhák

Kapcsolódó termékek:
HIRDETÉS
Belépés:
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés