CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Gaga nyers húsba csomagolva
99%

Azt hiszem, az egész szerkesztőség nevében beszélek, amikor azt mondom, rettentően kevés dolog van már Gagával kapcsolatban, ami minket sokkolni tud.

Sokkal inkább úgy tekintünk munkásságára és megjelenésére egyaránt, mint egy elvont, olykor meghökkentő, de mindenképpen különleges és egyedi produkcióra  - egy tehetséges művésztől. Épp ezért az utóbbi idők címlapjait majdhogynem csalódással vettük tudomásul: a meztelenség (Vanity Fair) vagy a Szabadság-szobor "gagásítása" (V magazin) nekünk már nem nagy szám, de talán nem tévedünk sokat, ha azt mondjuk, a rajongóknak sem.

Ám a minap napvilágot látott japán Vogue címlapján még mi is fennakadtunk egy pillanatra, még ha ez csak egy rövid pillanat is volt.

A nyers húsba csomagolt Gagát látva a vegák nyilván elszörnyedve veszik majd tudomásul, hogy a gépezet beindult, ami többek között annak is köszönhető, hogy az eddigi elismert, de igen visszafogott fotósok helyett most a szintén botrányairól és őrült ötleteiről híres Terry Richardson állt a kamerák mögé. És mint a végeredményen ez látszik is, nem hazudtolta meg magát.

Mondanom sem kell, a fotó azonnali állásfoglalásra kényszerítette az állatvédőket, akiknek nevében a PETA elnöke fel is szólalt nyomban. Igen diplomatikusan megfogalmazott véleményében elmondta, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy Gaga célja a meghökkentés, az elképesztés, ám legyen egy kép bármennyire is szép vagy művészi, a véres, vörös húsok akkor is csak az állatok ellen elkövetett erőszakot jelképezik, semmi mást. Ezen nincs mit magyarázni.

Erre mi csak annyit mondnanánk, hogy kinek a pap, kinek a papné... Nekünk egészen más jut eszünkbe a vörös húsról. Például, hogy nem túl egészséges, és mint ilyen, fogyasztása határtalan élvezetet nyújthat. (Utólag is elnézést a vegetáriánusoktól.)

Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-10-07 14:23 · (18)
Tiszta gááááááááááááááááááááááááááz :)
Lady Gagyi újra csak utánozni tud..........szégyen
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-09-13 21:42 · (17)
Én is az America's next top medel-re gondoltam azért elég fura  szinte ugyan az!

2010-09-11 20:43 · (16)
Az America's next top model-ben is volt egy ilyen feladat, hogy hússal kellett pózolni. Micsoda egybeesés.
2010-09-11 16:05 · (15)
Deőrült ez a gaga xD
2010-09-11 15:38 · (14)
mér lenne gusztustalan ?

2010-09-11 10:42 · (13)
ez gusztustalan
2010-09-10 20:59 · (12)
de jó a tetoválááása :)
2010-09-10 20:45 · (11)
Uhhhh iszonyat logós mellei vannak.De az uccsóóóó kép nagyon jóóó!!!
2010-09-10 17:22 · (10)
GaGaMama újra a címlapokon ?
helyes!!!


2010-09-09 19:28 · (9)
uhhristen..iszonyat jó:]♥ szeretem Gagát! Egyedi a stílusa, szép, nem rejtegeti magát.
dedededee.legegyedibb;)♥
2010-09-09 18:04 · (8)
Nagyon jó képek?:D Pff..
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-09-09 14:29 · (7)
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.iconoclastmag.com/manage/wp-content/uploads/2010/08/lady-gaga-ugly.jpg&imgrefurl=http://www.iconoclastmag.com/rants/2010/08/24/10-reasons-why-you-have-to-hate-lady-gaga/&usg=__joskBSbvlUU1M6C4IBqswVWYwRs=&h=512&w=341&sz=159&hl=hu&start=0&zoom=1&tbnid=mOWy3VLU_YmEZM:&tbnh=151&tbnw=103&prev=/images%3Fq%3Dlady%2Bgaga%2Bugly%26um%3D1%26hl%3Dhu%26sa%3DN%26rlz%3D1T4GGLL_huHU382HU382%26biw%3D1003%26bih%3D505%26tbs%3Disch:1&um=1&itbs=1&iact=rc&dur=119&ei=DtOITM29LNCRjAet8NHmCA&oei=DtOITM29LNCRjAet8NHmCA&esq=1&page=1&ndsp=11&ved=1t:429,r:0,s:0&tx=84&ty=83   pfujjj
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-09-09 13:01 · (6)
Ezeken a képeken nagyon jól néz ki!
2010-09-08 21:37 · (5)
Szerintem nagyon eredeti és klassz kis képek. Kissé túlzásba vitte a húst, de most azért nem kell elítélni. Ha hamburger reklám vagy hasonló reklámok jelennek meg nem ítélkeznek. Érthető az állatvédők álláspontja, magam is az vagyok, de az ha csak egy szemszögből nézném Gaga alkotását, akkor most én is pocskondiáznám a sárgaföldig. Bár nem tudom, hogy mit akart ezzel közölni /nem olvastam a cikket, már ha volt benne vmi konkrét arról miért pont ilyen képek jelentek meg róla/. Ami pedig a vegásokat illeti úgy gondolom senki sem lehet tökéletes. Valaki a húst imádja és nem tud lemondani róla, valaki nem szereti, ha emiatt leöli az állatokat /ősidők óta ez megy, ezt megváltoztatni akkor sem tudják/, valaki pedig elvan a gyümölcsökkel, a zöldségekkel és a hússal együtt. Én magam is húsevő vagyok /emellett megeszem a gyümölcsöt és a zöldséget is/ és nem szólom meg a másikat, ha mert ő nem az. Ezzel szemben én már egyszer megkaptam emiatt a fejmosást. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most mindenki hús ruhában flangáljon, mert nem lenne divat. Remélem. A másik képről csak annyit, hogy nagyon állat és az a tattoo vagy henna nem tudom melyik, nagyon jó. Én is elviselném magamon. Ha valaki félreértelmezné a leírtakat akkor még olvassa el párszor, mert ezek után nem szívesen  vitáznék a témáról.U.I.: Én elviselem és megértem, ha valaki nem szereti a húst és vegetáriánusként él, de ugyanez fordítva is legyen igaz.
2010-09-08 19:25 · (4)
Tök jó képek!!!!!!!!!!!!!!

2010-09-08 18:45 · (3)
ez a húsos kép undorító!!!
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-09-08 17:48 · (2)
nagyon jó képek!!
2010-09-08 14:32 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!