http://fashionclub.hu
Janet Jackson Lady GaGát másolja?
32%

A nyáron elhunyt Michael Jackson kishúga, a régóta szintén a popbizniszt erősítő Janet Jackson viszonylagos hallgatás után mostanában, úgy tűnik, újra a slágerlistákat célozza. Nemrég látott napvilágot az énekesnő válogatásalbuma Number Ones címmel, aminek egyik új dalához most videoklip is készült. Érdekessége, hogy hasonlóan a bátyjával közös Screamhez, ez is fekete-fehér, valamint, hogy a benne felvonultatott ruhákat minden bizonnyal még Lady GaGa, a popvilág hülyeruhaügyi főbiztosa is megirigyelné.

A júniusban, 50 éves korában váratlanul elhunyt Michael Jackson kishúga, a jelenleg 43 éves Janet Jackson látványosan kimaradt a testvére halála körüli médiafelhajtásból. Természetesen ott volt a megemlékezéseken, gyászolta bátyját, de túl sok hangot nem adott érzéseinek és gondolatainak, ellentétben például több testvérével és a szülőkkel.


Az énekesnő nemrég jelentette meg Number Ones című válogatásalbumát, rajta több, mint huszonöt éves előadói pályafutásának legjobb dalaival. A duplalemezes kollekció összesen 34 számot tartalmaz, és bár hiányzik róla az énekesnő egyik legismertebb dala, a Michael Jacksonnal közösen előadott Scream, Janet összes többi nagy slágere megtalálható a korongokon.



A válogatás utolsó száma egy vadonatúj sláger-várományos dal lett, Make Me címmel, aminek a napokban készült el a videoklipje is. A kisfilm egyesek szerint kísértetiesen emlékeztet a már említett Scream, egykoron a világ legdrágábbjaként jegyzett klipjére, mindezt mi azonban csak annyiban tudjuk megerősíteni, hogy a videó valóban fekete-fehér, de például sem űrhajó, sem Michael Jackson nincs benne. Emellett azt is előszeretettel hangoztatják az interneten sokan, hogy a szám videójában Janet öltözéke meglehetősen emlékeztet Lady GaGa ruháira, valamint, hogy a mostanában kevésbé felkapott énekesnő így akarná újra megfiatalítani stílusát.



A hasonlóságot mindenki döntse el maga, mint ahogyan azt is, vajon mennyire áll jól Janettnek ez a kissé elektrósított rnb-hangzás. Várjuk a véleményeket!

Kapcsolódó cikkek:

Hihetetlen, de nők aliennek akarnak öltözni! »
5 ok, amiért érdemes Lady Gaga új klipjét megnézned »
Van, aki megfogadta tanácsunkat…és Gagának öltözött »
5 ok, amiért NEM választanánk Lady Gagát barátnőnek »
A tapsi fül nem a Playboy-lányok kiváltsága! »

Oszd meg a cikket!

2010-05-05 15:49 · (10)
Hogy utánoznámá Lady Gagát??? Aki ismeri Janet-et akkor az tugya h nem utánoza!
2010-01-07 19:39 · (9)
szerintem ez hülyeség!
2009-12-02 19:44 · (8)
Lady Gaga annyiféleképpen nézett már ki, és annyi féle ruha volt már rajta, hogy  ezentúl akármit fölvesznek a sztárok, azt mondhatnánk rájuk, hogy másolják. Pedig ők is az aktuális trendeknek megfelelően öltöznek, mint Gaga... emlékezzünk csak vissza, mikor Lady Gaga berobbant a köztudatba...mit mondtunk, kiket is majmol?...Christina Aguilera, Madonna, Roisin Murphy (hozzátenném, az utóbbit a legegyértelműbben) Roisin viszont nem esik végletekbe, és mindig stílusos...gagánál azért vannak fenntartásaim...:)
2009-11-27 18:47 · (7)
Hát elégé majmolásnak látszik de lehet hogy én vok vak ^.^
2009-11-26 20:11 · (6)
nem helyes egyáltalán!!!
2009-11-26 19:19 · (5)
nem hinném hogy copy lenne
2009-11-25 08:29 · (4)
1et értek, ez nem másolás
2009-11-24 21:28 · (3)
sztem ez tökre nem másolás..ha valaki felvesz egy Zara kabátot és rajtad is az van, akkor Te őt majmolod?:| vagy Ő Téged?:| meg ez a majmolás..annyi egyforma dolog van a világban..:| mégse másolata az egyik a másiknak_na de mindegy.ez hülyeség:|
2009-11-24 15:30 · (2)
Hát most nemazéért deh milyen szégyen h máást majmool!!meg én nemis nagyoon biroom,nekem nem jöön bee..:Smeg a fehérneműűs képeen is h néz máár kii??pff..nahjoohbefogoomaszáám..xDcsóókszii..(=
2009-11-24 11:34 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!