Azok,akik támadják Kendrát az életvitele miatt pont azok a személyek,akiknek nincs gyerekük,ergo nem tudják milyen belepottyanni az anyaságba.Hiába olvasod halomra a szakkönyveket és teregeted a füleidet,mert mikor először tartod a kezedbe a kis csöppséget mindent elfelejtesz és gyakorlatilag ösztönből cselekszel és nem utolsó sorban annyira új minden.Teljesen új élet kezdődik,amiben semmire sem tudsz felkészülni.Nagy a zűrzavar,mert az eddigi szokások,időbeosztások eltünnek és mindent a baba irányít.Amellett,hogy a világ legcsodálatosabb dolga az anyaság az első hónapokban nagyon monoton is tud lenni,amit senki sem bír zökkenőmentesen.És ami a LEGFONÍTOSABB,a babának kiegyensúlyozott anyára van szüksége,ahhoz meg az kell,hogy anya is feltöltődjön ilyen-olyan módon.Attól,hogy egy anya időt fordít magára nem azt jelenti,hogy elhanyagolja a gyerekét és rossz szülő.Szerintem......
Én nem ítélkezem senki felett. De abba belegondoltatok már, hogy nem vagytok ott Kendra mellett azóta mióta megszületett a gyereke és nem tudhatjátok, hogy mennyit foglalkozik vele. Egyszerűen az is lehet, hogy mikor valamelyik ismerőse, rokona ráér és vigyáz a babára, akkor sportol és csinálja egyéb elfoglaltságait..
Szerintem a sztároknál nem az a trendi,hogy a baby minden mozdulatát figyelik,ők magukra is szánnak időt.Ez szerintem cseppet sem gond,mivel nem tünhetnek fel rossz színben...(+akkor meg azon menne itt a vita,hogy hízott-e vagy sem..:S) Meg persze sztem ők sem csak a kondiban a parkban meg a tengerparton dekkolnak,ők is törődnek a gyerekükkel,csak nem olyan mértékben...;):)
Hajrá Kendra :) ennyi :D
Tényleg érdekes h szült...:)
Viszont ahogy a cikkben is irták ezeke sztárok és ráérnek edzeni..nemkell főzniük takarítaniuk stb de egy átlagos anyuka föleg ha normálisan akarja nevelni gyerekeit nem ér rá edzeni menni...ennyi...föleg ha segitsége sincsen!!!
I Love Kendra.
ő a sport példaképem

Ha babó alszik mint a bunda, mindent bele:) Ha van gond, akkor meg türelem, max fél év, utána apa is tud etetni:) Abban a fél évben meg füleket becsukni:)

Nem vagyok rá féltékeny:) Nem is vele van bajom, hanem azzal hogy ezt erőlteti a média:) Olvass a sorok között:)
A szoptatás kontraindikációi ( amikor a szoptatás orvosilag ellenjavallt)
1. A galactosaemia és egyes ritka anyagcsere betegségek a csecsemõnél
2. Az anyának diagnosztikus vagy terápiás célból adott radioaktív izotop vagy egyéb radioaktív expozíció-amíg a
radioaktivitás jelen van.
3. Antimetabolitok, vagy kemoterápiás szerekkel történõ kezelés.
4. Egyes drogok és kis számú gyógyszerek
5. Anyai mellen lévõ herpeses lézió
6. Anyai aktív, kezeletlen tuberkulózis
7. HIV pozitivitás és AIDS
Ezek közül az első pontot kivéve az anya olyan súlyos beteg hogy kb eszébe sem jut sportolni.Az infó az Eü. Minisztérium Érvényes Szakmai protokolljából származik. Ezek azok az esetek amire te is gondoltál.
Hűha, milyen hosszú comik... Én is Alexandrával értek egyet. De persze, ha egy baba nagyon problémás, az más. De vannak csecsemők, akik olyan nyugodtak és békések, hogy egy percig sem zavarja őket, hogy anyuci éppen a kondiban gyúr 1 órát. Én csak azt mondom, amit látok... ezzel lehet kötekedni, de hiába, mert tény! ... Kendrának meg hajrá, nekem tetszik, hogy ilyen!
Pff.... HAhóóó!! Ez itt nem a baba-mama club!!!Ez a cikk nem a csecsemőkről szól hanem Kendráról.A gyerek témához meg annyit,hogy mindenkinek MAGÁNÜGYE,hogy mivel tölti az idejét, hogy neveli a gyerekét!Ágnes kommentárjairól letűnik, hogy féltékeny.
(már bocsi,de ez jön le) ( vannak olyan nők akiknek a melle nem bírja a szoptatást, orvosi utasításra le kell állniuk a szoptatásról, előre lefejik a tejüket és kész.És olyankor nem dől össze a világ,ha az előre lefejt tejet az apukától,vagy nagyitól kapja addig amíg az anyuka sportol!)Hajrá sportos anyukák!!!! 
Kendra szép és természetesen nagyra becsülöm benne, hogy felkel és sportol. Bár arról is szeretnék hallani,hogy mi van a babával. Bár mivel nincs semmi pletyka, gondolom nincs semmi amibe bele lehetne kötni. Csak így tovább :)

Hát ez az elkékülés sem egyszerű, sajnálom a barátnődet hogy náluk ez rendszeresen előfordult, mert nagyon ijesztő:(. Nálunk egyszer volt ilyen, mikor hazajöttünk a kórházból, a baba éppen félálomban volt, a szomszédunk meg ütvefúróval elkezdett fúrni.A lányom úgy megijedt, hogy leállt a légzése.Újszülött babákat meghazudtoló módon húsz centit felugrott hasonfekvő helyzetből, és utána nem tudott levegőt venni, elkékült, hiába fújtam a szájába, nem vett levegőt.Mikor végre sikerült akkor meg visított, és akkor meg azért nem kapott levegőt.Orvost hívtunk, azt mondta semmi baj, csak megijedt a baba, figyeljük pár napig.Egészségügyi következménye nem lett a dolognak, viszont ez miatt alakult ki nála egy enyhe csecsemőkori alvászavar, ami végülis két éves koráig húzódott.Egy hónapig félt minden elalváskor, és gyakran felriadt éjjel.Mára már kinőtte szerencsére, alszik mint a bunda:)Anyum azt mondta én is nyugis baba voltam, ettem és aludtam.Igazad van, mindenki más, én is azt mondom hogy egy kismama ne hagyja el magát, csak ne minden áron törekedjen erre, ha a babának más lenne az igénye.Azt azért figyelembe kell venni.Bármi előfordulhat, közbejöhet stb, szóval görcsölni semmin sem kell, értelmetlen:)
Egyébként azt furának találom, hogy akiknek a legnagyobb szájuk volt mikor rajtam volt az a hatalmas súlytöbblet, meg sem nyikkantak mikor lement rólam

Azóta sem vették észre, pedig tíz kilót fogytam már :D A hasonló problémával küszködő kismamáknak innen üzenem, hogy ne adjanak az ilyen véleményekre, mert az én tapasztalatom alapján, ez puszta rosszindulat

Kendrát megérteni meg csak úgy lehetne igazából, ha ismernénk a közeget is, amiben él.Nagyon más ott az emberek gondolkodása, értékrendje stb.
Kedves Ági!Ahogy a kommentjeidet olvastam neked sok problémád volt a szülés után.Én ezt teljesen megértem mert a barátnőm másfél éve szült és hasonló problémákkal küszködik.A kisfiára olyan sírógörcsök jöttek, hogy nem vett levegőt amíg el nem kezdtek a szájába levegőt fújni.De amíg erre rá nem jöttek képes volt ájulásig ordítani erzért több hónapig kórházban volt vele.Ezért hát érthető, hogy nem volt ideje saját magával foglalkozni.De például az anyukám miután én megszülettem és már nem voltak fájdalmai egyből elkezdett jógára járni ahol én is vele voltam.Ha sírtam egyszerűen kiment velem a tornateremből és megnyugtatott.Valószínűleg Kendra babája sem az a sírós fajta.Én amondó vagyok, hogy aki megteheti, van ideje, nyugodt a babája nyugodtan kezdjen el sportolni ha azt jónak látja.Aki nem ijen szerencsés később is ráér.Azzal viszont teljes mértékben egyet értek, hogy másoknak semmi joga elvárni, hogy egy anyuka rögtön a szülés után pár héttel már bomba formában legyen.Szerintem minden anya képes megállapítani mikor jön el az ideje, hogy magára is több időt szánjon.Kinek előbb, kinek később.És attól, hogy Kendra már most nekikezdett a teste formába hozásához nem hiszem, hogy rossz anya lenne.
Ja azt az előbb kihagytam, hogy ezt pl én sem így terveztem.A terhesség elött rendszeresen sportoltam, futni jártam stb. A terhesség alatt is tornáztam, egészen az ötödik hónapig, amikor becsípődött a derekam.Ez a szülés után múlott el mivel gyógyszert nem adhattak rá, és a súly miatt nem tudott magától rendbejönni.Úgy gondoltam majd szülés után én is fogok megint sportolni, apa addig vigyáz a gyerekre.Csak az nem volt bekalkulálva hogy a gyerek csak ciciből fog enni, és ezt naponta minimum 16-szor teszi fél évig.Plusz ott voltak a szeparációs szorongások, ami kajak durva volt, de tényleg.Elötte is úgy tudtam pl zuhanyozni ha apa itthon volt, de a szeparációs szorongások időszakában még ezt sem lehetett máshogy megoldani csak úgy, hogy a gyereket bevittem a fürdőbe a bébihordozóban hogy lásson, mert ha kikerültem a látóteréből rögtön üvöltött, még így is volt mikor eltörött a mécses:)Most is átlagon felül igényli az ölelést, pl a szemetet nem tudom levinni annélkül hogy elötte ne kapnék száz puszit és ölelést, és utána ne mondaná el százszor hogy nagyon hiányoztam, míg levittem a szemetet

Az alvása meg szintén elég necces volt, mert egyszerűen nem aludt nappal három hónapos kora után.Van ilyen is, és ha ez van, akkor senki ne pörögjön olyanon hogy nem tud elmenni futni, mert nem baj:) Majd elmegy akkor a hozzátáplálás megkezdése után, mikor már apa is tud etetni:)

Hát akkor pontosan tudod hogy nem minden úgy van ahogy az ilyen cikkek állítják.Hasfájós, fogzó babó, vagy csak olyan temperamentumos hogy mindjárt üvölt.Már írtam hogy én sem hagytam el magam:) A sport egészséges, és ápoltnak is kötelező lenni, már csak higiéniai szempontok miatt is, én ezt aláírom, csak azzal van bajom, hogy egy mondjuk veseelégtelenség miatt vizes kismamát naponta stresszelnek ezzel a hülyeséggel, ledisznózzák stb.Ez gusztustalan.Vannak olyan következményei is a szülésnek hogy pl nem megy le semmi felesleg.Én is pl az ilyen nők táborát gyarapítom( és pl idegesített ha ledagadtoztak, mikor még nagyon messze voltam attól), érzékenyen reagálok a hormonokra, ez már serdülőkorban kiderült nálam.Ha kicsit megzavarodik a rendszer már vizesedem.A szülés után is ez volt, a lábam még egy év után is bedagadt.Egészen addig tartott ez az állapot amíg rendszeresen szoptattam, két évig.Utána két hét alatt lement a hat kiló, fogyókúra, sport egyebek nélkül:) Ez speciális eset tudom, de nem én vagyok ilyen egyedül, ezt meg még egy cikkben sem láttam emlegetni valahogy.Van egy csomó kismama akinek ez már olyan szinten az agyára megy, hogy fogyókúrába kezd a szoptatás alatt, ami egyébként orvosilag nem javasolt.
Kendrára visszatérve.USA-ban a szülés után az első kérdés amit feltesznek a kismamának, hogy szeretne e szoptatni, mert ha nem rögtön kap egy szurit, mielött még elindulna a folyamat.Ez beteges, meg sem próbálják sokan, mert a tápszereknek olyan jó a reklámja, és rengeteg a tévhit a szoptatással kapcsolatban.Tápszeres babát meg a világ legegyszerűbb dolga lepasszolni.
Szerencséd volt a lefejt tejjel, lánykám nem fogadta el, csak ciciből.Próbáltuk pohárral, kanállal, cumisüveggel, kiköpte mindegyiket, a kanalat meg a szájába sem sikerült tenni.Nagyon bújós volt az elejétől, szerintem emiatt ragaszkodott a cicihez., plusz kicsi volt a gyomra, így alapból többször evett keveset.Egyébként én nem éreztem úgy hogy mindenáron fogynom kéne, igaz számítottam a vizesedésre, mert tudtam a problémáról akkor már.Babája válogatja, ezt is ki szokták felejteni, van olyan baba aki órákig elvan a kiságyában egyedül, vagy a fél napot átalussza, de ez egyéni dolog.
Ezeket fontosnak tartom leírni, hogy ne az legyen, hogy valaki szül egy babát aztán mikor kiderül, hogy hasfájós, vagy egyéb gond van, és az anyuka nem tud magára eleinte(!) annyi időt szakítani mint ahogy tervezte, akkor ne legyen bűntudata, és csakazértse érezze magát rosszul emiatt:) Ez átmeneti időszak, idővel minden kialakul, ha csúszik a sport az sem baj.Első a babó, úgyis hamar megnőnek, azt a fél évet meg ki lehet bírni...szerintem:)
Szintén anyukaként , gondoltam én is hozzászólok a témához. Szerintem igenis példás, ha valaki anyaként is törekszik arra, hogy igazán jól nézzen ki. A sport pedig jó dolog , amire az embernek szüksége van én is annak köszönhetem, hogy szülés után semmi fölösleg nem maradt rajtam. És persze minden nőnek fontos az, hogy szexisnek érezze magát, és ennek az érzésnek nem szabad elmúlnia attól, hogy valaki anya lesz. Igaz az, hogy a kisbaba 24órás odafigyelést igényel, de ott van neki az apukája is aki 1héten pár órát tud vele lenni ( én is szoptattam a kisfiamat, és használtam mellszívót így ha én nem voltam ott akkoris volt teje a kisbabámnak), amíg az anyuka tud egy kicsit a magával foglalkozni, ebbe az időbe a sport is belefér. Szeretem Kendrát , tetszik amit csinál , minden anyának így kéne gondolkodnia, nem szabad elhagynia magát egy nőnek attól, hogy anya lett. És persze nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekeink felnőnek és milyen jól fog majd esni, mikor büszkék lesznek arra, hogy az ő anyucijuk milyen csini:)Minden percemet a kisfiammal töltöm, de a mai napig kihasználom azt a 2órát amít ő délután alszik, arra, hogy törődjek magammal és a testemmel.Minden anyukának csak ajánlani tudom azt amit Kendra csinál.Remélem sokan kapnak kedvet hozzá, hogy anyaként is elkezdjenek sportolni és teljesen igaz az amit a cikben írnak: Mindenkinek arra van ideje amire szeretné, csak könnyeb kifogásokat keresni..........
Pár hónapos babók nemigen nevetgélnek a többi babával, egyévesek már igen, de hat hónapos kor alatt ez nem jellemző:) Egyébként meg én azt egy szóval sem írtam hogy nem lehet levegőt venni:)Megnyugtatlak, gondtalan szülő vagyok, az is voltam, egyedül az alvással voltak gondjaim, de már az is megoldódott:)Még várj pár évet a szüléssel, addigra máshogy látod majd:)Ez meg hogy a szülés után disznó, ez egy kicsit erős nekem, jó lehet a barátnődnek lenni...
Tisztázzunk valamit. Igény szerinti szoptatás néha egyenlő a félóránkénti szoptatással, és én meg ezt tudom, mert végigcsináltam:) A növekedési időszakokban BIZTOS hogy ez van, ez 100% százalék.Értsd éjjel nappal, a nap 24 órájában, félóránként óránként a baba cicit kér.( ez kb három napig tart, és az első hat hónapban többször is előfordul)Nem azért teszi ezt hogy kitoljon az anyukával, aki mártírként éli meg az egészet hanem azért, mert nő, fejlődik, és az addigi tej mennyisége átmenetileg nem elegendő a számára.Ezen kívül van a babának igénye a testmelegre, a peluscserére, és a szeparációs szorongások időszakában, vagy a fogzáskor ez csak fokozódni tud.Persze be lehet tenni a babamegörzőbe ahol végigüvölti azt az egy órát, csak én nem tartom ezt fair eljárásnak a babákkal szemben.Én nem éreztem magam sem beszűkülve, sem áldozatnak, mert én is akartam gyereket, és ez eleinte ezzel jár.Tehén sem vagyok, sosem voltam, még a hat kiló plusszal is csak hatvan kilót nyomtam:)Az ápolatlanság, és az hogy a hasfala valakinek a szülés után ki van tágulva, nem ugyan az, mondhatnám semmi köze a kettőnek egymáshoz.Egy olyan anyuka is lehet nőies, aki törődik a gyerekével:) Én az voltam, és most is az vagyok, de pl nem az volt a legnagyobb gondom a gyermekágyi időszakban( ami egy év!!, Nem hat hét, az csak a méh visszahúzódásának az időszaka), hová menjek sportolni.Mindenki azt csinál amit akar, aki meg mártírként éli meg ezt a csodát, az meg ne szüljön:)Van egy ismerősöm, aki pl be volt szűkülve, ott is hagyogatta a babát a nagypapinál, elment orvoshoz hogy apasszák el a tejét, sőt a baba tíz hónapos korában meg lelépett két hétre nyaralni, hogy ne szenvedjen már annyira otthon a gyerekkel.Hazajött és ő volt a legjobban megdöbbenve azon hogy a gyerek rá sem hederített, mondjuk ez nem tetszett neki, bár nem tudom mi volt ezzel a baja.Egy baba az nem egy plüssállat hogy lepasszolom mikor megunom a társaságát.
Most ti komolyan azt hiszitek, hogy ő otthagyta a gyerekét és egész nap kosarazik és baromkodik?? Ne mááááááár!!! Komolyan ne máááár!! Fenét! ... Eljár sportolni, mert előtte is ez volt az élete. Aki nézte a műsort láthatta, hogy mindig a kocsija csomagtartójában tartott focilasztit vagy bármit, hogy tudjon sportolni. Ő ilyen! Biztosan állandóan a gyerekével van, de nekem nehogy bárki azt mondja, hogy mert születik egy nőnek gyereke, akkor már le van korlátozva olyannyira, hogy levegőt sem vehet! ... Nem tudom ki írta, hogy eljár rúd táncolni és mekkora szemét! És amíg ő esetleg rúd táncol a gyereke meg ott van a babamegőrzőben arra az 1 órára? Én eljártam egy időben spinningelni és voltak ott anyukák, akik hozták a babájukat is. A kis lurkó ott nevetgélt a többi babával és egy nő vigyázott rájuk vagy kettő, már nem rémlik. Utána mindenki ment babázni, mert olyan cukik voltak. ... Tehát, nekem aki azt mondja, hogy a Kendra azért egy szemét, mert sportolni mer a gyereke mellett, annak azt mondom, egy rendes anya ezt is képes beiktatni a babája mellett. Tudom, mert láttam! De ha az ilyen nő egy gondatlan szülő, akkor megeszem a kalapom! És én inkább nem leszek anya, mert bizony én is majd eljárok sportolni, h ne legyek egy disznó! Mint a barátnőm, aki 27 évesen szült egy babát, előtte volt 56 kg, most meg 70!! :S
Én mindig is bírtam Kendra sportosságát!!!

Nemtom mit kell azon fikázni,hogy vki szülés után sem haggya el magát,és emellet szerintem foglalkozik a gyerekével,külömben minek kellett volna!?
Nem teljesen értek egyet veletek!
Szerintem nagyon is szüksége van egy nőnek szülés után arra, hogy ne szűküljön be a látóköre a baba miatt. Úgy gondolom, hogy az sem a legegészségesebb, amikor valaki éjt nappallá téve mártírt játszik a gyereke mellett. Persze, kell a törődés és a legfontosabb, hogy sokat legyen a kicsivel, de nagyon fontos, hogy mindig jusson az embernek saját magára elég ideje! És valóban, hogyha úgy akarod alakítani, arra van időd, amire akarod hogy legyen!
Hát nem csoda,hogy nem igentudtták,hogy van gyereke hisz télleg nem neki való az anyaság

Imáádom Kendrát, a legjobb csaj. Bevállalós, vagány, fiús, nagyszájú , merész. Kicsit meglepett h gyereket szült, nem épp neki való az anyaság. De 1x neki is fel kell nőnie :)

Nekem van egy két és fél éves tündéri kislányom.A terhességem alatt 16 kg-ot híztam, de azért mert nagyon vizesedtem.A szüléssel lement tíz kg, maradt rajtam hat kiló, aminek nagy része víz volt.Igény szerint szoptattam, a lányom 5 és fél hónapos koráig csak anyatejet kapott, utána jött a hozzátáplálás.Az a hat kiló egészen a lányom két éves koráig rajtam volt, de nem zavart túlzottan, ill inkább úgy fogalmazok, hogy nem az volt a legfontosabb.Mikor a lányom elmúlt két éves lefogytam.Jelenleg ugyanannyi kiló vagyok mint a szülés előtt, és az alakom is ugyanolyan.Ezért írtam, hogy ez ráér.Nem dőlt össze a világ, nem szakadt rám az ég, semmi rendkívüli nincs ebben.Viszont azt gusztustalannak tartom, hogy a kismamákat egyenesen azzal stresszeli a média, hogy a szülés után azonnal vissza kell nyerni az alakot, ez biológiailag lehetetlen, mert a méh, a hasfal, és a medence( csontok, inak) teljes regenerációjához egy év szükséges.Nem lehet fegyorsítani, vagy csak nagyon nagy áron.Ezt a folyamatot az anyai szervezet hormonjai vezérlik, amik a szoptatás alatt termelődnek, plusz a szülés után eltávozott nagy mennyiségű ösztorgén miatt felborult hormonháztartásnak kell egy év kb hogy visszazökkenjen a normál kerékvágásba.Ez az egész szülés utáni fogyókúra értelmetlen, nem az a fontos, hanem hogy a baba rendben legyen, és ne szenvedjen hiányt semmiben.Jelenleg tornázom a lányommal együtt, nagyon ügyes

, és így sokkal szórakoztatóbb az egész.
Szép nő Kendra,meg elismerésre méltó,hogy tesz azért,hogy ne hízzon el,de hát akkoris ott a gyereke,akivel alig foglalkozik 
Kendra bemutatja, hogy abszolút alkalmatlan anyának. Ezek szerint nem játszotta az ostobát a villában!

jó, persze... fontos, hogy hogy nézel ki szülés után, de... tényleg a gyerekkel kéne foglalkozni (szerintem)
merthát egy anya azért szüli a gyerekét, hogy felnevelje, hogy Ő nevelje fel, és ne egy dada, hogy együtt legyen vele, és hogy ne egy dada játsszon vele... és legfőkepp, hogy szeresse... és a szeretetet csak akkor tudjuk kimutatni igazán, ha ott vagyunk mellette...
nekem ez a véleményem...

Kendrának tápos a babája, mert ha igény szerint szoptatna, ami gyakorlatilag akár félóránkénti szoptatást is jelenthet, akkor biztosan nem lenne ideje ezekre a hobbikra.A babó születése után CSAK és KIZÁRÓLAG a baba fontos, az ő igénye, és az ő saját kis ritmusa.Lefogyni, rúdtáncolni, és futni is ráér az anyuka később.Ja, és ez tapasztalat, nem csak úgy hallottam valamit valakitől, aztán írok róla véleményt.Az más kérdés persze, hogy ideális esetben az anyuka nem túlsúllyal esik teherbe, és a terhessége alatt sem hízik tíz kilónál többet ( 8 kg egy normál súlyú csecsemő a magzatvízzel, és a méhlepénnyel együtt, tehát a kismamán plusz két kiló marad, ez ideális eset).Akinek meg fontosabb hogy egy rúdon ugrabugráljon, mint a saját babája, az meg gyökér.Ennyi a véleményem.
Ajj, én is mindig szeretnék futni járni, de ha időm lenne, akkor elfekszem és inkább tévézek.

Irigylem az ilyen embereket.
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!