CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Madonna napszemüveg kollekciója hamarosan a boltokban!
68%

Madonna már nem csak modellkedik az olasz divatháznak, hanem a tervezésből is kiveszi a részét. A Dolce&Gabbana ugyanis felkérte az énekesnőt egy napszemüveg kollekció megtervezésére, mely előreláthatóan májusban, egy hatalmas kampány keretében kerül majd az üzletekbe.

A hat darabból álló kollekció a nem túl ötletes MDG nevet kapta, és természetesen csakúgy, mint a divatház legújabb kollekcióját, ezt is Madonna arcával népszerűsítik. A kampányfotókon Madonna, ahogy azt már tőle megszokhattuk, egy fiatal szupermodellel, Tyson Ballouval enyeleg, a fotókat pedig Steven Meisel készítette.


A kollekció népszerűsítéséhez egy reklámvideo is készült, melyben Madonnát egy fürdőszobába kapják rajta fiatal szeretőjével. A MDG Media májusban indítja a kampányt mely 13 országot fog érinteni, előreláthatóan hazánkat is.



A nem túl fantáziadús szemüvegek ára a szokásos D&G árakon, 180 és 210 euro között mozog majd, és a márkaboltokon kívül kiemelt optikákban is beszerezhetjük majd őket.



Madonna azonban nem áll meg a szemüvegtervezésnél, a legfrissebb hírek szerint ugyanis hamarosan saját divatvonallal rukkol elő. Az énekesnő az Iconix Brand Grouppal kötött szerződést, és az általa tervezett ruhák, cipők, táskák és ékszerek idén augusztusban jelennek majd meg MG Icon márkanév alatt.



Úgy látszik Amy Winehouse és Lindsay Lohan után Madonna is az üzleti világban látja a jövőjét, de reméljük az énekléssel sem fog felhagyni. Ti szívesen viselnétek Madonna által megálmodott darabokat, vagy inkább csak hallgatnátok az énekesnőt?

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-04-01 11:06 · (8)
Nekem nem tetszenek..
2010-03-28 13:55 · (7)
ez ojan öreges 
2010-03-25 15:53 · (6)
nekem sem tetszenek , és biztos hogy nagyon drágák is ráadásul:P....
de nem baj majd a glamour napokon benevezek egy új szemcsire :D
2010-03-16 21:19 · (5)
semmi különleges nincs bennük,nekem nem igazán tetszenek bár ez nem az én ízlésvilágom de a 2. képen lévő jól nézki!!!!
2010-03-16 19:40 · (4)
Átlagosak,de szerintem jól néznek ki :)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-16 18:52 · (3)
szarok és utálom madonnát de a képek jók
2010-03-16 17:30 · (2)
Szerintem semmi különleges nincs benne!!!
2010-03-16 14:11 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!