CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Magyarország legdivatosabb iskolái – 1. rész
89%

Lassan véget ér a nyár, becsengetnek, és szeptembertől ismét kezdetét veszi a tanulás. Az azonban, hogy melyik iskolában fog mindez megtörténni, talán még számodra sincs eldöntve. Azoknak a divatrajongóknak, akik az utolsó pillanatra hagyják a döntést, most itt egy kis segítség a választáshoz.

A divatot sokféle szempontból és sok oldalról lehet megközelíteni. Szerencsére Magyarországon is egyre szélesebb kínálat mutatkozik azok felé, akik a későbbiekben ezen a téren szeretnének elhelyezkedni. Kétrészes cikkünkben ez alkalommal megismerkedhettek hazánk 6 legjelentősebb divat- és dizájn iskolájával.



Az egykori Iparművészeti,ma már Moholy-Nagy Művészeti Egyetem az ország egyik legpatinásabb és legnagyobb múltú művészeti iskolája, mely az 1880-as évek óta egyre bővülő palettával rendelkezik. Számos szakja és szakiránya mára a művészet szinte valamennyi területét felöleli, és kínálatát mind a mai napig folyamatosan fejleszti alap-, mester-, illetve doktori fokozaton egyaránt.

A nemzetközi szinten is híres MOME több műhellyel, kutatómunkával, kiadvánnyal és nem utolsó sorban díjjal büszkélkedhet, melyet maga az iskola, vagy annak egy-egy diákja kapott meg. Legnépszerűbb szakjai közt érdemes kiemelni a divat szempontjából jelentős textiltervezést és a design- és művészetelméletet. Figyelemreméltó és a divatvilághoz kapcsolódó irányvonal még ezek mellett az animáció, a formatervezés és a média dizájn.



A KREA Művészeti Iskola 15 éves fennállása alatt szintén számos Európa-szerte elismert, kreatív szakembert képzett, elsősorban a magyar kultúra és művészet színvonalának emelése céljából. A KREA oktatásának középpontjában a művészeti és vizuális kommunikáció áll, mely valóban a legjobb eszköz lehet e cél eléréséhez.

Budapesten az évek során több alkalommal is lehetőség nyílt az iskola diákjai által tervezett munkák megtekintésére, melyek néhányszor előadásokkal, workshopokkal, vagy épp divatbemutatókkal egészültek ki. Mivel minden egyes szakja szorosan kapcsolódik a divat vagy a dizájn területéhez, ezért most csak néhányat emelünk ki közülük: smink- és öltözködéskultúra, lakberendezés, enteriőrtervezés, melyek ez évtől tovább bővülnek például a hair-stylist képzéssel is.

Az ÁVF, azaz az Általános Vállalkozási Főiskola idén először induló, vadonatúj szakiránya miatt került fel listánkra. Az eddigi, alapvetően a gazdaság és kereskedelem területére kiterjedő szakok, mint a gazdálkodás és menedzsment vagy a nemzetközi tanulmányok mellett ugyanis ez év őszétől megjelent az úgynevezett divatipari menedzser képzés is.

Az új képzés során a divat vezetési és márkamenedzselési területeivel ismerkedhetnek meg a hallgatók, akik szaktudásukat ezután mind a divat-, mind a szépségipar területén kamatoztathatják. Az egyelőre 1 éves szakképzés a tervek szerint jövőre 3 éves főiskolai alapképzéssé avanzsál, melynek során még többet lehet megtudni a divat mind marketing, mind pedig szín- és anyagtani oldaláról.

Aki pedig ennél több lehetőségre kíváncsi, hamarosan megismerkedhet további három magyar divatiskolával, melyek még több kaput nyithatnak meg a divat szerelmesei előtt.

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-08-19 10:31 · (4)
Megfontolandók főleg ha az ember ilyen téren akar elhelyezkedni:)
2010-08-18 03:23 · (3)
OMG...
2010-08-17 21:23 · (2)
biztos yó sulik,én a KREA-ról halottam a legtöbbet!
2010-08-17 17:58 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!