CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Nőnek öltözött a sármos sztár
100%

Robert de Niro, ahogy még sosem láttad...

Az amerikai show, a Saturday Night Live felvételei jól bizonyítják, hogy a híres sztárnak kora és sikerei ellenére sem derogál nagy közönség előtt viccet csinálni saját magából. A közkedvelt műsor kedvéért bögyös nőnek öltözött, és rikító színű ruhában játszotta el P.Diddy édesanyját.


A Saturday Night Live egy késő éjszaka futó műsor, mely előszeretettel parodizál mindent és mindekit Amerikában. Éppúgy nem félnek a sokszor elferdült értékeket közvetítő kultúrát a szájukra venni, ahogy a politikát sem, a nézők nagy örömére. A show sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyike a legrégebb óta futó produkcióknak, amit egyszerre köszönhet szókimondásának és a rengeteg sztárnak, akik szíves-örömest vesznek részt a forgatásokon. A készítők 36 szezont tudhatnak maguk mögött, amit számos díjjal is jutalmazott már a szakma.


De Niróval pedig nem lehet mellényúlni. Habár ritkán szerepel komédiákban, produkciója óriási sikert aratott, de természetesen nagy szerepe volt ebben a vele fellépő rappernek is, aki azonnal átállt vicces üzemmódba, és poénjaival lerohanta a nőnek öltözött hollywoodi nagyágyút a közönség nagy derültségére. A rögtönzött kabaré során P.Diddy teljesen rákattant de Niro gömbölyded idomaira, majd azt is kijelentette, ha nem az anyja lenne, talán még a magáévá is tenné. Persze a keményfiú nem fogalmazott ilyen cizelláltan, amit a nézők újfent nagy nevetéssel jutalmaztak. A színészóriás egyébként promóciós szándékkal érkezett a stúdióba, ugyanis éppen az Apádra ütök című nagyszerű vígjáték harmadik részét népszerűsíti.

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2011-01-12 08:43 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!