CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Paris Hilton túl szexi a braziloknak!
75%

Reklámfilmben szerepel Paris Hilton, nem is akármilyenben, egy brazil sört népszerűsít. A választás érdekes, mivel a sört nem kifejezetten a női italok között tartják számon, az üzenet egyértelmű, a Devassát nők és férfiak is fogyasszák! A bökkenő csak az, hogy Parist így utólag túlontúl szexisnek találták…

Tény, ami tény, Paris nagyon jól néz ki az említett Brazíliában futó reklámban. Fekete miniruha, szőke hajzuhatag, és egy hideg sör a kézben, kell ennél több a pasik számára? Nem hinném.


Hilton kisasszony természetesen nem egyszerűen kiveszi a hűtőből és megissza az italt, hanem előtte a panorámaablakok előtt kicsit táncolgat, játszadozik vele, úgy, hogy nagyjából a város minden pontján lássák.



A brazil kormány aggodalmát fejezte ki aziránt, hogy a sztárt, a Nőt szexuális tárgyként mutatja be a reklám. A nők jogaiért küzdők szerint „lealacsonyítja a nőt” az említett jelenet. Nem önmagában a ruhával van a baj, hangsúlyozzák, hanem a kontextussal, amibe az egész kis előadást helyezték, így már túlságosan is erős és egyértelmű a szexuális utalás.


Szerintem Paris egyszerűen önmagát adja, tehát semmi felháborítót nem látok a dologban, másrészt megmosolyogtat, hogy pont a pirinyó és erotikus bikinik országa akadt fent egy ilyen reklámon.

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-05-23 19:07 · (25)
Kimondottan szép a klippben...
vonaglik...na cöh... mindenki vonaglott már... max nem vallja be :D
2010-05-18 19:33 · (24)
sztem jol néz ki paris , de egy kicsit olyan ,,műnek,, látszik
2010-04-30 20:07 · (23)
Szerintem szép Paris,nincs benne semmi különleges de szerintem sokkal szebb mint bárki azok közül akik így leszólják és ha ennyire utálja valaki az minek jön ilyen oldalra???És szerintem a gonolkásmenete lehetne akárkié mert szinte mindenki csinál olyan dolgokat mint ő.:D  
2010-04-20 07:45 · (22)
ez hülyeség azért nem fognak sört venni mert Hilton vagy akármilyen Csaj egy szexyre sikeredett reklámban issza és magához nyomogatja.:D tejesen felesleges az ilyen reklám aki csak ezért veszi meg a sört azzal nagy gáz van.D de azért mókás.
2010-04-15 20:08 · (21)
Hát szerintetek mi Paris ha nem egy agyatlan hülye picsa!és egy k*rva!
2010-04-01 18:05 · (20)
Ti komolyan nem értitek?:D azért van benne egy szép nő h megnézzék a reklámot és megkivánják a sört -.-  olyan okosok vagytok..
2010-03-28 11:55 · (19)
szerintem nagyon cuki en mar lattam hamarabb is de igy masodjara megjobban tetszik
2010-03-22 12:09 · (18)
Sztem se szexi... sőt, azokon a képeken elég kiábrándító
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-20 17:45 · (17)
Szerintem kicsit olyan lett a reklám, mint 1lejárató kampány! Paris részegen vonaglik a képeken, inkább nevetséges, mint sexy... és a sörhöz nincs köze, hacsak nem az, hogy ha elég részeg vagy, akár be is jöhet ez a liba!
2010-03-17 19:57 · (16)
Először is.. Paris Hilton nem énekesnő aki ezt gondolta az nagyon buta..:D van 2 száma :D ő örökösnő! A Hiltonokat örökli a kibaszott pénzes szüleitöl :) és egyébként szerintem gyönyörű lehet csinált néhány hülyeséget az életbe de ki nem?!:D és a szex nem bűn..;) azse hogyha valaki bulizik és néha berug!A vásárlással pedig igaza van ha annyi pénzem lenne énis mindíg a plázákba lennék :D
Az irigység nagyon csunya dolog :D én szerencsére nemvagyok az :) megmondom ha valaki szép :) na pussz
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-17 17:06 · (15)
Én nagyon nem csipem Parist! És sztem. a brazilok csak mondjàk, hlgy tul szexi, sztem nem is tetszik nekik! Ös igy egy kicsit eltörve a témàtol, ha ennyi pénze van akkor legalàbb csinàltatna szilikonokat, hogy nagyobbak legyenek a mellei... Pfff...

2010-03-17 14:44 · (14)
Utálom Parist!!!! !!! csontkollekcio és gusztustalan szerintem !!! a képek jók dzükörbe nézhetne!!!
még hogy sexyy!!! kicsitse !!! pfff xD
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-15 21:20 · (13)
Én bírom Parist!Nem ő a példaképem sőt nekem olyan nincs is és nem is kell de könyörgöm van nála százszor rosszabb is és neki legalább jól áll!Most komolyan?!Nem felüdítő egy nehéz nap után leülni a gép elé vagy olvasni egy újságot és jót mosolyogni a butaságain?!
2010-03-15 20:55 · (12)
Na pont ez a baj. Az ilyen Paris Hiltonokra akarnak hasonlítani a lányok, csak azért mert egy ribanc hullanak a milliók. Igazából ez nem az ő érdeme, hanem annak akivé felépítették. Sajnos tudják, hogy sok az agyatlan picsa akiknek ez bejön, így felszínen tud maradni.Szerencsére nem mindenki teljesen hülye és vannak még néhányan akinek helyén van az értékrendje.

2010-03-15 19:58 · (11)
Szerintem jó a reklám mondjuk tényleg nincs sok köze A sörhöz de szerintem nem rossz...és ha azért utáljátok Parist mert egy kurva akkor legyen, de lássátok be h nem egy agyatlan hülye picsa akármibe belekezd repülnek hozzá a milliók...azért nem szar ilyen agyatlannak lenni nem?
2010-03-15 18:27 · (10)
osztozok azzal a véleménnyel,hogy szomorú hogy sok tininek még mindig a példaképe és nem értem miért hiszen egy út széli prostira emlékeztett és úgy is viselkedik,és ezért példakép :[ szépp :[
2010-03-15 12:13 · (9)
Nekem tetszik:DD kicsit kúvás, túl sexíí..és nem egy reklámba illik, de van benne valami.
szuper:]
2010-03-15 09:19 · (8)
Én nem szeretem Parist ..
De hihetetlen hogy hányan utálják a botrányai miatt..
Azok a dolgok ami miatt utálják őt teljesen emberiek, mindenki csinál olyanokat .:D

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-14 22:56 · (7)
sztem elég szomorú h a sok botránya ellenére még mindig nagyon sokan példaképüknek választják őt. mert nem csúnya... de szerintem nincs semmi különleges az arcában amivel több lenne akárkinél.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-14 22:01 · (6)
Sztem Paris nagyon szép nő,egyáltalán nem látszik a kora(hála a sok műtétnek). Emberileg pedig vagy elfogadják vagy nem.Nekem nincs vele semmy bajom,max osztom azt a véleményt,hogy a sok semmiért nagy hírű ,,énekesnő"..
2010-03-14 21:11 · (5)
Alapjáraton utálom Parist, mert igen: mű, hülye, és idióta életfelfogása van... nem tudja hol a helye, mindegy. Ettől függetlenül a reklámban szentem sok kivetnivaló nincs..mármint..számtalan ilyen reklámot láttunk már ahol köze nincs a reklámozott termékhez, de mégis vonaglik benne egy ribanc..volt az már parfümtől kezdve minden...az, hogy ez a reklámozó liba épp most Paris, tökmindegy..szentem különösebb felháborodásra nincs ok..max amiatt lehet felháborodni, h köze nincsen a sörhöz..de akkor még ezen klívül pár reklámba bele lehetne kötni..
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-14 20:28 · (4)
sztem nem ronda hanem mű csaj de téll nagy ribanc!
2010-03-14 18:52 · (3)
Magyarul megmondva szar let! Aki látta a Shakira La tortura eredeti klipjét,az rájön,hogy ez a ablaknál lévő mutogatás, játszadozás, plusz pasi ,kicsit mintha nem véletlenül lenne.Éphogy raktak pár embert,meg képeket a parisról. Na mind1...
2010-03-14 18:10 · (2)
ez a perisz nagyon nagy kurva lehet
2010-03-14 17:54 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!