CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Ralph Lauren és a világ legvékonyabb nője
69%

Testképzavar, bulimia, anorexia - ezek azok a fogalmak, amik társadalmunkban való egyre intenzívebb jelenlétéről bizony, igen nagy arányban a divatházak tehetnek. Vagy van, aki ezzel vitába szállna? Nos, előtte ismerkedjünk meg a legújabb botránnyal ezen a téren. Főszerepben: a photoshop, egy kövérnek mondott sovány modell és a nagy Ralph Lauren.

Történt nemrég, hogy az internet szinte minden szegletébe eljutott egy fotó, amin a Ralph Lauren divatház egyik plakátja látható, rajta egy abszolút természetellenesen sovány modellel. A képet első körben egy blogger tette fel a világhálóra, azzal, hogy az egy tokiói bevásárlóközpont plakátja, ám pillanatok alatt hatalmas felhajtás lett körülötte, aminek következtében pár napon belül kiderült, hogy valóban, mint az a képen is látható: a Ralph Lauren divatház egyik poszteréről van szó.
A cég egyik képviselője nem sokkal ezután nyilvánosan kért bocsánatot, mondván: "Megvizsgáltuk az estet, és arra jutottunk, hogy valóban a mi munkánk és így felelősségünk az a gyenge képszerkesztés és retusálás, aminek egy hihetetlenül torz női test lett az eredménye. Felismertük a hibát, ezek után elővigyázatosabbak leszünk abban, hogy a márkát a megfelelő művészeti alkotásokkal jelenítsük meg a nagyközönség számára."



Mindezzel úgy tűnt pont kerül az ügy végére, csakhogy a napokban újabb fejleményekre derült fény. A Daily Mail című brit lap információi szerint a digitálisan ultrasoványra retusált modellt - aki egyébként sem túl testes, és akkor még finoman fogalmaztunk (mérete 36-os) -, Filippa Hamiltont még tavasszal amiatt rúgta ki a Ralph Lauren divatház, mert túlságosan - most kapaszkodjon meg mindenki egy velős csontban - kövér.


A lap megkérdezte a modellt is, aki úgy nyilatkozott, hogy konkrétan azt mondták neki, hogy nem illenek rá az általuk tervezett ruhák, ugyanis ő túlságosan testes és nagy hozzájuk. A modellt állítólag rendkívül megviselte a dolog, hiszen hosszú évek óta dolgozott a divatháznak, azt szinte második otthonának és családjának tekintette.

Az ominózus, digitálisan lesoványított fotókat már a kirúgása után használta fel a cég, minderről a modell így nyilatkozott: "Láttam a fejemet egy hihetetlenül vékony lány testén, aki nem én voltam. Rendkívül elszomorodtam és rögtön arra gondoltam, hogy nagyon nem jó, hogy Ralph Lauren ilyen képet akar mutatni a világnak. Nagyon nem jó példa ez. A kislányok ránéznek, és azt látják, hogy ez a követendő, ez a természetes, pedig ez nem az!" - mondta a modell.

A cikk megjelenése után a divatház ismét megszólalt az ügyben, állításuk szerint a 23 éves lányt nem azért rúgták ki a cégtől, mert túlsúlyos lett volna, hanem mert nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit.
Mi csak annyit fűznénk hozzá a dologhoz, hogy igazán kíváncsiak lennénk, mik lehettek ezek a szerződésben vállalt kötelezettségek. 34-es méret?

Kapcsolódó cikkek:

Ralph Lauren órák »
A nullás méretnek befellegzett, visszatérnek a formák! »
45 kiló, de nem anorexiás »
Úton siker felé egy újabb magyar topmodell? »
Elég volt a gebe modellekből! »

Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-15 23:45 · (28)
őőőőőőőő.jesszus.  
2009-11-27 23:35 · (27)
nem is ez a világ legvékonyabb nöje na jó van...
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-28 14:03 · (26)
Végülis az alap a befutott modelleknél hogy nyelveket beszéljenek...de ahhoz hogy végigmenjen a  kifutón nem kell sok ész....meg attól mert valaki playmate...attól még lehet esze...Meg ki mondja meg hogy ki okos és ki nem?
Az az okos aki munkájánál fogva nyelveket ismer...vagy az aki bonyolult matematikai képleteket old meg? De az biztos hogy minden munkához kell tudás...A modelleknek sem egyszerű..de anélkül hogy ismernénk őket egyikről sem állíthatjuk hogy buta.
2009-10-28 12:30 · (25)
Én egy picit vitatkoznék. Egy modellnek, igenis okosnak kell lennie. Nem összetévesztendő a playmate-tel. Esélyed nincs ha 23 nyelvet nem beszélsz, és nem tudsz magadról vagy bármi felhozott témáról legalább 3 nyelven minimum 10-15percet beszélni... ez alap. A legtöbb castingon ez van. A butákat nem alkalmazzák! Akiket meg a TV sugároz... nos vagy vetkőzik... vagy fizetnek érte neki. (Kelemen Anna, Voksán Virág... vetkőztek, és fizettek nekik... megjegyzem mindkettőnek diplomája van... -egyetemi)! Hülyéknek áll a világ! Ez van...
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-28 08:42 · (24)
fogadd el magad BIZONYOS MÉRTÉKIG ne legyél anorex de ne legyél 100kilós se fogadd el magad az arany középúton...
2009-10-26 17:02 · (23)
Háth ez h nem kell vékonynak lenni és fogadd el magad dolog bizonyos szinten hadilábon áll, mert szeresd magad deh ha én 90 kilós lennék biztos nem fogadnám el magam, még 10 kiló fölösleggel se.Ez az elhízás dolog már népbetegség, állítólag a nők 18 százaléka túlsúlynélküli, és ha nem vagy tökéletes, akkor se kell elfogadnod magad, mert lehet tenni az ilyesmi ellen mint a lógó fenék stb...a lényeg h szeresd magad!
A modelleknek meg tényleg az a dolguk h vékonyak legyenek.Én meg ha akarnék seh lehetnék modell, 150 centis magassággal és 43 kilóval....

A plakáton szereplő vékony nők ellen úgyse lehet tenni semmit, mindíg voltak, és lessznek is míg a divat világa él. EZ VAN,
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-23 15:58 · (22)
Aliznak teljesen igaza van attól hogy a modellek gebék ki mondta hogy minden nőnek oylannak kell lennie?...ennyi
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-22 16:04 · (21)
Amíg vannak modellek akik teljesítik a divatházak és ügynökségek szélsőséges követeléseit...addig ilyen csontvázak mászkálnak a kifutón. Bár vannak olyan híres modellek is akik vékonyak de nem soványak és nincs kint minden csontjuk.
2009-10-22 15:26 · (20)
Hát szerintem aki modellkedni akar az mindent meg tesz érte... De engem ez a modellkedés téma nem érdekel.. nagyon nem...   : )
2009-10-22 09:54 · (19)
Nagyon vékony nőci! Én 169 cm vagyok és 54 kilo! Voltam egy modell ügynökségen Pesten, ahol közölték velem, hogy fogynom kell! Hozzá teszem nagyon vékony vagyok így is! A testtömeg indexem így is a normális alatt van jóval!:S...... Nem értem miért ilyen gebe modelleket keresnek?!
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-21 19:17 · (18)
Hogy néz ki ez a kép???:D:D
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-21 16:40 · (17)
Sokan mondják h rossz példa.De istenem!Sztem a gyerekeknek a szülők mutatnak példát.Meg kell nekik tanítaniuk h amit a plakátokon látnak nem természetes...egészséges önkép kialakításához a Szülőknek kell hozzájárulni.Engem is érdekel a divat és a modellek világa,mégis normális a súlyom...senkinek nem kellene máshoz hasonlítani magát.Van egy norma ami a magassághoz tartozó testsúlyt mutatja.Mindenkinek ezt kellene szem előtt tartani. Én 174 vagyok és 58 kg.. 2 kilóval a Minimum fölött,de sovány nem vagyok.Van kis zsírocska pocin popsin combon,de egy egészséges nőnél az a természetes. ( egyébként meg súlyosabb probléma a mai világban az elhízás,és ennek következményei)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-21 15:38 · (16)
nem azt mondtam hogy NEMLEHET okos hanem hogy NEMKELL okosnak lennie
2009-10-20 20:47 · (15)
nem soha életemben nem fogyókúráztam ilyen géneket örököltem,az én családomban mindenki vékony
2009-10-19 23:23 · (14)
Hát ilyen nincs 168 cm 47 kiló és fogyókúra????????????
Csoda hogy vannak még olyan modellek akik képesek felmenni a kifutóra...
Én 165 centisen és 60 kilósan 10 kiló fogyás után is jól érzem magam a bőrömben...
nem kell modellneek lennem így is boldog vagyok a szerelmemmel...
2009-10-19 20:09 · (13)
Ja és nekem is volt egy érdekes castingom...:D igaz hogy csak 168centi vagyok de megfelelő lettem volna egy munkára...csak! miután megmértek és látták hogy 47 kiló vagyok azt mondták,hogy várnak vissza miután elvégeztem a megérdemelt fogyókúrám...:D én szépen rájuk mosolyogtam és a viszont nemlátásra:D
2009-10-19 20:03 · (12)
Az a helyzet  kedves Kristóf hogy te tévhitben élsz :)
Nem minden modell csont kollekció,ja és szinte minden buta,tudatlan modell lány tud legalább 2-3om nyelven :)

2009-10-19 17:23 · (11)
Kristóf....ezt nagyon megaszontad! xD
Amúgy jólvan, de nem is olyan mint az igazolvány képén...bárki megmongya aki látta már élőben h naggyon jól néz ki :D:D ^.^  majd küldök norm. képet is xD :Á
deolyan édes.P xdxd
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-19 16:40 · (10)
rossz példa ígymeg úgy könyörgöm ha vkinek nincs annyi esze hogy 150centisen 60kilóval tökrondán aztgondolja hogy ő topmodel lesz akkor az az ő baja és csak a saját szegénységi bizonyítványát állítja ki ... ki mondta hogy iennek kell lenni? senki. aki ien akar lenni az lesz ien de nem kötelező én is megtudom mondani hogy belőlem nem lesz atomfizikus könyörgöm....
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-19 16:36 · (9)
normál átlag lánynak NEMKELL ien vékonynak lennie de könyörgöm a modelleknek EZ A DOLGUK !!! hogy soványak legyenek basszus mint a tanárnak hogy tanítson vagy a kőművesnek hogy falazzon ! semmi mást nem várnak el tőlük se észt se kedvességet se semmit CSAK EZT nehogy már sajnáljuk őket aki modell akar lenni az vékony kész ennyi ezvan és nem aztmondom hogy mindenki ien legyen SŐT ne legyen de nekik EZ A DOLGUK
2009-10-18 17:10 · (8)
Persze nem ő, de a cikk címe nem is erre utalt. Csupán a feltűnően túlzásba vitt retusálásra. Mert, ha jól megnézed a képet, nem biztos, hogy találsz még egy ilyen nőt bár lehet igazad van, már annyira általánossá vált, hogy mindenki egy merő csont:/
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-18 15:26 · (7)
baromság,nem ő  a világ legvékonyabbja.,..
2009-10-18 14:30 · (6)
Én 38-as vagyok >< Na most hogy van ez? :D
2009-10-18 10:51 · (5)
Valóban rossz példa ez a fiatalok számára..:(
2009-10-17 21:21 · (4)
Hehh... balfékek!
Nálunk most volt Casting-igazgató váltás, és rám a 170cm-re és 50kg-ra, azt mondta mosolyogva a hölgyike, hogy (idázem) "Mi alaklmazunk duci modelleket is?"
 Na, nem szóltam neki,-tekintve, hogy az asszonyság alap 50-es mérettel rendelkezett, az én 29-30-om képes... meg mégis csak felettem áll...
De amúgy a csaj gyenge volt, hogy engedte kirúgtani magát.
Az én főnököm, nem tenne ilyent soha, és engem meg senkit nem kértek  még fogyásra... Nekem ez a természetes, mondjuk, de ha van akinek nem is akkor sem ez a megoldás...
Én tapasztalatból tudom, hogy ami kint van az az egész rendszer beteges...
2009-10-17 21:19 · (3)
hát ez megdöbbentő.
De megvan a kellő figyelemfelkeltés. ahoz jó
de túlzásokba sem kell esni.!
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-10-17 20:54 · (2)
pffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffff.. erre mást nem tudok reagálni....
2009-10-17 20:08 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!