Rejtett világ

Hollywood már régóta riogat bennünket különféle tornádókkal, szökőárakkal, kihűlő Földdel, és hasonló tragédiákkal, amik így-vagy úgy visszavezethetők a klímaváltozásra, azon keresztül a környezetszennyezésre, azon keresztül a felelőtlen gazdálkodásra, vagyis mindezen keresztül az emberi hülyeségre.

A német filmipar is kitermelte a saját remekműveit, amikkel gyakran találkozhattunk a kereskedelmi tévéinkben. Ezekben rendszerint mindenféle szuperviharok riogatják a békésen sörözgető bajor állampolgárokat, amit egy idő után nehéz már komolyan venni. Jó hír, hogy akiknek a gyomra nem veszi be ezeket, azoknak szolgálhatunk egy életképes alternatívával.


Merthogy a könyvek világában is felbukkan ez a téma, ékes példája ennek Sam Revell műve, a Rejtett Világ. Az öko-krimi elnevezés tökéletesen helytálló, a történet középpontjában ugyanis a Pro Future Társaság áll, egy titkos szervezet, ami mindvégig a háttérben maradva küzd gyakorlatilag minden, az emberiséget fenyegető jelenség ellen, a kábítószer-kereskedelemtől az ipari környezetszennyezésig. Teszi mindezt úgy, hogy egyáltalán nem válogat az eszközökben.

A történet főszereplője, Rose Redgrave egy autóbaleset következtében hónapokra kómába kerül. Mikor felébred, egy igen furcsa álomra emlékszik, ami leginkább egy futurisztikus kommandós-kiképzésre hasonlít. Újra munkába áll, de csakhamar kiderül, nem álmodta a kiképzést, a Pro Future nevű titkos társaság olyan ügynököt faragott belőle, akihez képest James Bond egy béna óvodás csupán, aki a rosszfiúkat fakarddal kergeti a homokozó körül.

Rose rájön, hogy a cég, aminek dolgozik, egy új terméket készül a piacra dobni, ami súlyosan mérgező anyagokat is tartalmaz. Megpróbálja megtorpedózni a tervet, és ezzel meredekebbnél meredekebb helyzetek valóságos lavinája zúdul a nyakába. Még a speciális kiképzéssel, és a minden jedi lovagot pirulásra késztető elmetrükökkel is igen nehéz talpon maradnia.


A Rejtett Világ legfőbb erénye az izgalmak mellett a humor, vagyis maga Rose. A titkosügynök póz dacára ízig-vérig nő, néha a fejünket fogjuk, néha a kezünkbe temetjük az arcunkat miatta, és gyakran érezzük úgy, hogy igazán megérdemelne egy barackot a csökönyös fejére, de egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Ha már itt tartunk, természetesen némi romantika is fűszerezi a könyvet, amit egyaránt ajánlunk a jó humor, és az izgalmas krimik kedvelőinek.

A kötet az Atheneum kiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven.

A kötet a book.hu oldalán 15% kedvezménnyel megvásárolható!

*markovics*

Kapcsolódó cikkek:


Heidi Klum csokoládéba mártva »
Eljött az Alkonyat ideje! »

HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés