Tóth Zsuzsi

Stylist

 

www.tothzsuzsi.hu
 e-mail: info@tothzsuzsi.hu
 tel: 06 20/577-7045

Kezdet:

"2008 júniusában végeztem, azóta rendszeresen dolgozom. Először divatsminkesként végeztem a Mask Smink- és Maszkmester Oktató Ügynökségnél, aztán belevágtam a fejszém ebbe a szakmába is. A miértre azóta is keresem a választ."

Első munka:

"Az egyik tanáromat már 3 hete zaklattam telefonon, hogy szeretnék neki segíteni. Akár cipőtalpakat is ragasztottam volna. Majd egyszer hívott, hogy lenne egy tesztfotózás, szerezzek ruhákat, ékszereket, amit gondolok, és „csináljam meg” a styling részét. Rögtön hívtam üzleteket, nagykereket, hogy ki adna ruhákat. Sikerült. Két üzlet is adott. Otthon igyekeztem kitalálni a koncepciókat, hogy mit szeretnék majd viszont látni a képeken. Aztán két nap múlva izgatottan mentem az első fotózásomra. Reggel 9-től délután 3-ig lehettünk a műteremben, és elég gyors tempóban dolgoztunk. 3 sminket és 4 ruhát kapott a modellünk. Nagyon élveztem, szuper volt!"



Iskola:

"A Mod’art Művészeti és Divatiskolában Stylist szakon."

Legfontosabb munkáid:

"Szerencsém volt, a legtöbb területen már dolgoztam, még ha nem is a saját munkáim voltak. Készítettünk a Duna Tv-nek sorozatot, 4 évszakos reklámot forgattunk le 20 óra alatt a Bazilika mellett, fotóztuk Vágó Réka díjnyertes ékszercipőit. Saját munkáim közül eddig egy fotózás, a Tündérkert megvalósítása volt a legnagyobb kihívás. Most készítem elő, és valósítom meg az első divatbemutatómat, amire a Mod’art végzős divattervezői kértek fel."

Miben vagy más, mint a többiek?

"Biztos van olyan, amiben különbözöm, hiszen egyikünk sem olyan, mint a másik. Hogy mitől vagyok más, az csak később fog kiderülni. Még alakulok!"

Hogyan kreálsz, találsz ki egy-egy megjelenést?

"Mindig a megbízó kérését igyekszem teljesíteni és az általa meghatározott ötletből a maximumot kihozni. Odafigyelek az igényességre és a precíz munkára."

Mit szeretsz a munkádban és mit nem?

"Az elejétől a végéig minden részét szeretem, azt is, amikor 20-30 kilókat kell cipelni. Amit nem szeretek, az hogy néha elfáradok és akkor pihenni kell egy kicsit."

Álommunka:

"Az álommunka számomra a művészeti vezetői pozíció egy sikeres divatcégnél vagy egy nívós divatújságnál. Ez persze még változhat az idők folyamán. Valószínűleg fog is"

Mitől jó egy stylist?

"Jól, azután jobban, majd annál is jobban végzi a munkáját az idő múlásával. Nem csúszik szét, nem veszik el a részletekben, mindig pontosan ott, akkor, úgy és azt csinálja, amit kell."

Mit üzensz az olvasóinknak?

"A szép külső, a belső szépség és értékesség egyik legjobb ajánlólevele."

 

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés