CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Új magyar modellek a nemzetközi karrier kapujában
98%

Bizonyára hallottatok már a manapság szép sikereket elérő magyar modellekről. Mihalik Enikő, Ebergényi Réka, Srej Zsófia neve már nem cseng ismeretlenül a divat világában. Most két olyan fiatal magyar modellt mutatunk be nektek, akikre érdemes lesz odafigyelni, már csak azért is, mert bekerültek egy nemzetközi modellügynökséghez, amelynek olyan ismert modellek a tagjai, mint Cindy Crawford, Kate Moss vagy Eva Herzigova.

A magyar lányok kiemelkedően szépek - tartja a mondás - és ez igaz is, hiszen kicsi ország a miénk, de ahhoz képest elég sok élvonalba tartozó topmodellel büszkélkedhetünk. A most következő lányok az utánpótlást erősítik ugyan, de nem elhanyagolandóak, hiszen nagy karrier áll előttük. Nézzük, kikről is van szó!

 

Kondás Kata

A fiatal lány karrierje tavaly indult, amikor megnyerte a Valentin Modell Managment által meghirdetett modellversenyt. A mindössze tizenöt éves Kata nagyon különleges arccal és tökéletes alakkal rendelkezik, így nem csoda, ha már Calvin Klein is felfigyelt rá.



A debreceni születésű lány karrierje felívelőben van, hiszen többször járt már New Yorkban, ahol a Fashion Weeken is szerepelt, legutóbb a februárin, de dolgozott már együtt Victoria Beckhammel, illetve megjelent a Teen Vogue-ban is.



Bene Boglárka

A borsodi kis faluból származó lány a tavalyi Elite Modell Look győztese gyönyörű és igen változatos karakter. A tizennyolc éves Boglárka még csak most indul a pályán, de nagy lehetőségeket látnak benne, Cindy Crawford magyar utódjának tartják. Nem véletlen, hogy ő nyerte meg a verseny közép-európai döntőjét is.

A fiatal lány nagyon szeretne Mihalik Enikő nyomdokaiba lépni, ezért is jelentkezett erre a versenyre, hiszen Enikőt is itt fedezték fel.



Mindkét lány nagy esélyt kapott azzal, hogy bekerültek a londoni Storm modellügynökséghez. Így lehetőségük nyílhat arra, hogy olyan karriert építsenek, mint nagy elődjeik. Mi meg szurkolunk nekik, hogy sikerüljön megvalósítani az álmaikat. Nektek hogy tetszenek a lányok?

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-07-05 12:35 · (8)
Igazi modell lányok! Jó is, hogy erősítik Magyarország hírnevét! Szépek, Modellek! :)
2010-07-03 02:54 · (7)
Palvin Barbara kimaradt.. Ő is hatalmas sikereket ér el mostanság a divat világába..
2010-07-01 19:03 · (6)
Szépek, bár én az első lány arcában semmi különlegeset nem fedeztem fel :)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-07-01 15:21 · (5)
Na majd meglátjuk!
2010-07-01 10:04 · (4)
szépeek hajrá!!
2010-06-30 23:23 · (3)
remélem jól befutnak
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-30 15:55 · (2)
szépek!!majd meglárjuk mit hoz nekik a jövő!!:D
2010-06-30 14:01 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!