CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Utazz velünk Shourouk világába!
69%

Shourouk Rhaiem neve valószínűleg sokatok számára nem cseng túl ismerősen. Bevallom őszintén, én sem tudtam sokat a tunéziai ékszertervezőről, de most, hogy találkoztam az alkotásaival, biztos nyomon követem majd pályafutását.


A tunéziai szülőktől származó, de már Franciaországban született fiatal lány felsőfokú tanulmányait a híres párizsi divatiskolában, a Bercot Studioban végezte. Miután lediplomázott olyan világhírű cégek dizájner csapataival dolgozhatott együtt, mint a Chloé, John Galliano vagy Roberto Cavalli. Ez már megadta számára a kellő lendületet és elhivatottságot önálló karrierjéhez.


Shourouk hamar rájött, hogy az ő igazi "szerelme" az ékszertervezés. Ez az amiben igazán kiélheti kreativitását és amihez kellő ihletet tud meríteni gyermekkorából és tunéziai gyökereiből. Elmondása szerint, ezeket az afrikai szálakat ötvözi a saját párizsi életével, így születnek meg ezek a gyönyörű és igazán különleges ékszerek.


Az első kollekciója 2008 januárjában készült el, barátai segítségével, hiszen ők nyújtottak nem kis anyagi segítséget a nem túl tehetős családból származó Shourouknak. Az ékszereit Indiában gyártják, támogatva ezzel a Fair Trade mozgalmat, de Tokyotól, Párizson át, egészen New Yorkig szerte a Világon kaphatóak. Azt nem tudom, hogy Magyarországon mikor lesznek elérhetőek ezek a csecsebecsék, de addig is gyönyörködjetek a képekben!


Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-02-13 15:29 · (7)
Nekem nagyon tetszenek, gyönyörű darabok!
2010-02-12 14:08 · (6)
nekem is sok egy kicsit... Mennyibe kerül egy ilyen "produktum"?
2010-02-11 18:25 · (5)
giccs

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-11 15:06 · (4)
hát nekem nem tetszik
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-11 13:20 · (3)
nekem sem jönnek be annyira
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-11 11:52 · (2)
JaJ. szerintem ez már túl sok.
van egy két jó darab... de összeségébe nekem nem jön be :|
2010-02-10 20:55 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!