VIDEÓ! Vásárlás és klipforgatás Hiennel
60%

Láttuk a Megasztárban, majd később a Hal a tortán című gasztro-realytiben is, most pedig személyesen is megismerhettük a fiatal énekesnőt. Elkísértük Hient vásárolni, majd legújabb klipjének forgatásába is betekinthettünk. Tarts velünk!

Hien egészen biztosan szert tett néhány úgy rajongóra a divat.hu csapatának tagjaiban, mert közvetlenségével és kedvességével mindannyiunkat levett a lábáról. Az énekesnő előtt még minden bizonnyal nagy jövő áll, főleg, hogy még csak 16 éves, és első albuma már a boltokban van.



Játék az egész, ez a legújabb klip dalának és egyben az albumnak is a címe. A szerzemény Mester Tamás keze munkáját dicséri, Hien büszke erre a dalra, sőt, még azt is elárulta nekünk, hogy ez a kedvence, ezt érzi magához a legközelebb. A klip gyártásvezetője és Hien stylistja is egyben György Ábel volt, akit a Varázslatos Megújulás című játékunk átalakító csapatából ismerhettek.


Hien kedveli a nőies, elegánsabb ruhákat, igyekszik követni a divatot, de nincs könnyű helyzetben. Ugyanis annyira vékony és törékeny, hogy a legtöbb boltban a legkisebb méret is nagy rá. Igyekszik mindig alkalomnak megfelelően öltözni, és kialakítani saját stílusát.


A klipet kíváncsian várjuk, addig is, ha kíváncsiak vagytok az énekesnő dalaira, a hienmusic.com oldalon belehallgathattok, és képei között is csemegézhettek.

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!

2010-03-11 09:19 · (14)
KI EZ HE????????????????? AMÚGY MEG SP-ÉRT MEG VAN SZÉDÜLVE!!
2010-03-11 01:18 · (13)
nem tudom mit képzel magárol ez a nő?Hogy ő Rihanna vagy mi?Fél év múlva a nevére sem fog emlékezni senki...
2010-03-08 13:42 · (12)
Én meg szeretem, fan vagyok. Tud is, nem csak megcsinálták.

Amúgy meg kell csinálni manapság az ipar szereplőit, ettől lesz valami-valaki produkció és nem csak valaki, aki énekelget. Elég sok munka van mögötte.

Lolát nem hoznám ide szóba, annak egyik száma olyan mint a másik.

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-07 19:05 · (11)
Jaj,de utálom ezt a csajt..látszik h megasztáros volt..kicsit még törődnek vele,aztán hirtelen eltűnik a süllyesztőbe^^  (srry ha megbántottam egy fant)
2010-03-07 16:30 · (10)
Jaja!Igaz.Egyébként amikor ment a Megasztár Tóth Lüszi is milyen nagy szám volt most meg ,hogy eltűnt és ez azért van mert nincs tehetsége és nem kereste senki Hien-nel is ez lesz!Meg a többiekkel!
2010-03-04 00:28 · (9)
ugyanolyan megcsinált 'popsztár' mint Lola és társai...
2010-03-01 16:03 · (8)
Kedves Divat.hu! Ha valaha nyelvtantanárra lesz szükségetek, akkor forduljatok az okos Nórához. XD Nagyon gáz volt ezt kiírni, már bocs!

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-01 14:54 · (7)
Csak egy megjegyzés: ha valaki interjút készít, tanulja meg, hogy a magyar nyelvben nem teszünk névelőt a nevek elé! (tehát: nem A Hien, hanem csak Hien)


Szerkesztve: 2010-03-01 14:56
2010-02-28 21:08 · (6)
Nagyon de nagyon nem szeretem..
2010-02-28 10:38 · (5)
Nem tudom.. én nem csípem. Bármilyen oldalról nézem.. nem.. ha a hangját kell nézni, meg a '"sikereit", akkor sem, mert nem egyedi a hangja, hanem máséhoz hasonlít.. meg nem is tetszenek a "számai..." Meg szerintem nincs valami nagy stílusa, bár nem látom minden nap. Szóval biztos csak nekem nem tetszik.. de azért szép haja van.... :)
2010-02-28 08:23 · (4)
Nagyon jó a hangja :) én bírom Hien-t
2010-02-27 23:46 · (3)
A videót és az utolsó képet kivéve Hien engem teljesen Victory Fordra emlékeztet a Rúzs és New Yorkból (Lindsay Price)
: )
2010-02-27 16:57 · (2)
valóban nagyon jó a stílusérzéke és most, hogy láttam a leárazásokat, hamarosan elmegyek a coinba :)
2010-02-27 14:53 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Keresés a cikkek között
hirdetés