CÍMLAP
SZTÁRGARDRÓB
FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ
PÚDER
KIFUTÓ
DIVATSZAKMA
KUPONMÁNIA
DIVAT TV
Zippzárból ékszer
53%

A művészek fantáziája határtalan. Ma már szinte mindenből tudnak ihletet meríteni, majd alkotást készíteni. Erre találtunk egy újabb bizonyítékot, amikor megláttuk Kate Cusack hagyományosnak cseppet sem mondható kreációit. Kate a szokásos fém, drágakő, vagy bőr alapanyag helyett ugyanis zippzárakból hozta létre ötletes, vidám és nem utolsósorban rendkívül különleges ékszereit.

Korábban már több alkalommal láthattunk példát arra, hogyan lehet játszani ruhákon a zippzárral, hogy az az adott darabnak ne csupán funkcionális része, de dísze, furfangja és variálhatóságának alapja legyen. Sebastian Errazuriz 120 zippzárból álló ruhakreácója is ezt mutatja.

   

Kate azonban ennél is továbbment, és az eddig méltatlanul háttérbe szorult csillogó fogazatú cipzárt reflektorfénybe helyezte, méghozzá úgy, hogy ékszereiről első látásra valószínűleg senki nem mondaná meg, hogy ez az egyszerű szerkezet az alapjuk. A tervezőnő alkotásai úgy ragyognak, mint a valódi ékszerek, és így semmivel nem maradnak le hagyományos, fémes rokonaik mögött.

   

Az eleinte csupán virág alakú brossokból álló kollekció mára jó néhány taggal kiegészült, és a nyakláncok, illetve karkötők mellett már hajdíszek is megtalálhatók a kínálatban. A zippzárak pedig amellett, hogy felhasználásuk páratlan fantáziára vall, Kate keze nyomán érdekesen hullámzó, tengeri növényre emlékeztető, különleges felületű kreációkat eredményeztek.

   

Nagy előnyük az egyediség mellett, hogy az erős szövet és kemény fém alapanyagoknak köszönhetően nagy valószínűséggel hosszú távon strapabíró és tartós kiegészítőknek bizonyulnak. Az ötlet adott tehát, és bár az ékszerek valóban fantasztikusan néznek ki, megalkotásuk nem igényel gyakorlott művész kezeket, így bárki könnyen elkészítheti a saját kollekcióját.

   

Hiszen kinek ne lenne otthon egy-egy elkallódott zippzár a gardróbja vagy a varróasztala mélyén? Ha pedig megtaláltuk az elfeledett szerkezetet, minden további nélkül, könnyen, gyorsan olyan ékszert varázsolhatunk belőle, amellyel egy csapásra feldobjuk bármelyik egyszerű ruhadarabunkat.

 

Forrás: www.trendhunter.com

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-10-07 20:38 · (3)
tök yól néznek ki!!!:D
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-10-07 17:21 · (2)
Hát ezek marha jók!
2010-10-06 22:45 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!